Élet egy más mellett Jámbor Gyula babu 2023. 06. 16., p – 17:36 Arad Kultúra Hál’istennek sok mifelénk a könyvbemutató – csak az utóbbi másfél héten volt kettő. Ezúttal mindkét szerző „gyüttment”, ahogy némelyik megyebeli falunkban mondják, azaz nem helybeli – de Aradon nagyon szívesen látott nagy kultúrájú, avatott tollú, valóban értékes munkákat alkotó.A szerda délutáni, a Nyugati Jelen alagsori „klubjában” megtartott könyvbemutatón különösen jó, mondhatni családias volt a hangulat. Ami részben talán az intim (egyben elegáns) környezetnek, de főleg annak köszönhető, hogy szerző és (ezúttal sajnálatosan kisszámú) közönsége mondhatni baráti viszonyban voltak. (Nem tudom, volt-e egyáltalán valaki, ki nincs tegező viszonyban Bodó Barnával, aki már sok – nem tudom, hány – könyvét mutatta be Aradon, és (ő mondta, szem- és fültanúk előtt), hogy mindig szívesen jön ide. És biztosan nem csak azért, mert a Kölcsey-elnök Berecz Gábor a szervező nevében az előadás után egy jófélének kinéző helyi borral ajándékozta meg, a beszélgetőtárssal, a könyv bemutatójával, Nagy István ny. pécskai fizikatanárral együtt. S ha már utóbbi szóba került, idézem a szerzőt: „ő az, aki nem tud nemet mondani”. Pedig dehogy nem, e sorok szerzője régen ismeri, kivéve azokat az eseteket, amikor a helyi magyarság fontos kérdéseiről esik szó: emléktábla-állítás az arra érdemeseknek, kiadványok betördelése, gondozása stb. Igaz, jól fizetik munkájáért, méghozzá vatikáni valutában (Isten fizesse meg!).Kedves (amúgy református lelkész, író, költő stb.) barátom a fentieket olvasva azt mondaná: elég a rizsából, térj a lényegre.***A lényeg pedig Bodó Barna Egy más mellett című, esszéket, tanulmányokat tartalmazó kötete, amely idén a kolozsvári Scientia kiadónál jelent meg.Hogy miért Kolozsváron a temesvári (bár ott sem „őshonos”, lévén székelyföldi származású) szerzőtől? Mert a kincses városban a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen docens, amúgy tiszteletbeli professzor. És – mellesleg – a Temesvári Szórvány Alapítvány alapító elnöke, a Bánsági Magyar Értékekért Egyesület elnöke és még tucatnyi valós és tiszteletbeli tagság, tisztség, kitüntetés viselője. Az egyik, például, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje.Mindezt annak érzékeltetésére említem, hogy Bodó Barna jelentős személyiség.***„Még mindig a rizsánál tartasz” – hallom kedves barátomat.Azzal „békítem”, hogy egy könyvbemutató szokványos napilapi terjedelmének sokszorosán sem tudnám alaposan értékelni a kb. 250 oldalas (az átlagos méretet némileg túllépő formátumú) könyvet. Pedig száz megközelítés, fogódzkodó kínálkozna. Kezdetnek a frappáns és meghökkentő cím, az Egy más mellett. Itt nem egy házaspár, rokon, szomszéd stb., hanem a nemzeti többség és kisebbség együttéléséről esik szó, tudományos, komoly, árnyalt elemzésben. Az olvasó nyilván tudja, hogy alapvetően a mai, és jó száz év előtti Romániáról beszél a szerző. Dokumentáltan, nagy felkészültséggel, sok-sok tény – statisztika, törvény, határozat, jelentős emberek művi, nyilatkozatai stb. – ismeretében egy jó századnyi időszakról.Meg se merem kísérelni a részletes ismertetést. Csak annyit: a három fő fejezetre osztott könyv (Megmaradni – de hogyan?, A nemzetpolitika, szomszédság és nacionalizmus, A példaadás parancsa (ebben Jakabffy Elemérről, Venczel Józsefről és Toró Tiborról) minden írása (mintegy húsz) érdekes, izgalmas, számos új gondolatot felvető. Hetekre, ha nem hónapokra szolgáló, továbbgondolásra érdemes olvasmány. Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/06/16 14:34
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/06/16 14:29
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/06/15 14:43
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/06/15 14:40
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/06/15 12:33
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/06/15 12:23
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/06/15 12:07
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/06/14 14:50