A Szövetség miniszterei kiválóan tették a dolgukat, de… Balta János babu 2023. 06. 16., p – 17:34 Arad Jelenidő Ma az RMDSZ Arad Megyei Szervezete székházának nagytermében sajtóértekezletet tartott Faragó Péter megyei elnök, parlamenti képviselő Tóth Csaba prefektus társaságában. A találkozó témája. az RMDSZ-nek a kormányból való kilépése. Amint a kormányzati szerepvállalás megszűnésének az okát firtató újságírói kérdésre Faragó Péter kifejtette, a Szövetség vezetősége elfogadta a minisztériumok számának csökkentésére hozott határozatot, az Ifjúsági és Sport Minisztérium ügynökséggé alakítását. A Szövetség vezetősége azonban hangot adott azon véleményének, hogy folytatni kívánja a közösen elkezdett munkát a Fejlesztési és Környezetvédelmi Minisztériumokban. Idővel ugyanis rájöttek, hogy a koalíciós partnerek kiszemelték maguknak a jelzett minisztériumokat. Egyrészt mert mindkét minisztérium elég jó költségvetéssel rendelkezik, de főként azért, mert a Szövetség miniszterei felszámolták az addigi szervezetlenséget, jó irányba terelték az ottani munkát. A koalíciós partnerek közölték: a Szövetség el fogja veszíteni a jelzett minisztériumokat, amelyekért cserébe falajánlottak 2-3 lehetőséget, ha továbbra is tagjai akarnak maradni a koalíciónak. A Szövetség számára azonban elfogadhatatlan volt az ajánlat, mert a miniszterei eddig kiválóan vezették a rájuk bízott minisztériumokat, ezért méltánytalannak tekintették az elvételüket. Helyettük olyan problematikus minisztériumokat akartak adni, amelyeket a partnerek nem óhajtották vezetni. A Szövetség vezetősége úgy érezte, hogy a nagykorúság, a bizalom jele betartani a kormányzati protokollt, amit azonban a partnerek nem kívántak betartani, hanem a Szövetséget kötelezni akarták bizonyos minisztériumoknak a vezetésére, ami az RMDSZ számára elfogadhatatlan volt. Felemelt fejjel állíthatjuk, hogy a kormányzásban jó munkát végeztünk, az általunk vezetett minisztériumok a leghatékonyabbak voltak. Ha azonban nem óhajtották a közreműködést az RMDSZ-el, akkor kiléptünk a koalícióból. Nem azért tettük, mert nem akartuk folytatni a munkát, hiszen jó dolgokat akartunk megvalósítani mind a társadalom, mind pedig a romániai magyarság számára. Azért léptünk ki, mert nem akartak engedni tovább dolgozni az egész társadalom javára. Az RMDSZ továbbra is képviselettel rendelkezik Románia parlamentjében, ahol a törvények betartásával óhajtunk tovább dolgozni a hazai társadalomért, amelynek a magyarság is tevékeny tagja. Két hét múlva lezárul a parlamenti ciklus, kezdődik a következő, amiben nem fogunk automatikusan a kormány ellen szavazni, hanem a parlament elé kerülő összes határozattervezetet figyelmesen elolvasunk, ahol szükségesnek látjuk a jobbítást, ott megtesszük a javaslatainkat.Arad megyei szinte az RMDSZ jelöltje prefektus tisztséget tölt be, ezért megragadom az alkalmat megköszönni Tóth Csaba ügyvéd úrnak, amiért elvállalta a tisztséggel járó sok munkát, fejtörést. Szerintünk kiváló munkát végzett Arad megye lakossága részére, kormánymegbízottként. Amint bizonyára tudják, Bukarestben az összes RMDSZ-es miniszter, államtitkár benyújtotta a felmondását, ami akkor lép érvénybe, amikor megjelenik a Hivatalos Közlönyben. Az RMDSZ-es prefektusok és alprefektusok nem nyújtották be a felmondásukat, hanem a kormány rendelkezésére állnak mindaddig, amíg az kormányrendelettel le nem váltja őket.Jelenleg ilyen a politikai helyzet, mi büszkék vagyunk az elmúlt időszakban végzett munkánkra, amit folytatni akartunk, de hát ilyen a politikai élet, amely komolytalanságról, az adott szó be nem tartásáról tett tanúbizonyságot – zárta politikai helyzetelemzését Faragó Péter parlamenti képviselő, RMDSZ Arad megyei elnök, aki szólásra kérte Tóth Csaba prefektust. Tóth Csaba prefektus elegáns elköszönése Tóth Csaba üdvözlő szavait követően előrebocsátotta: nem kívánja hosszúra nyújtani hozzászólását. Amint a parlamenti képviselő úr is elmondta, az RMDSZ-es prefektusok és alprefektusok is állandó kapcsolatot tartanak egymással, illetve az országos vezetőséggel és magának semmi kifogása nem lett volna az ellen, hogy mindnyájan benyújtsák a felmondásukat. Az egyeztetések alapján eldöntötték: mégis biztosítani kell a prefektusi hivatalok működését mindaddig, amíg kormányrendelettel nem hívják vissza tisztségeikből az RMDSZ-es prefektusokat és alprefektusokat. A jelzett rendelet bármikor megjelenhet, ezért maga biztosította a sajtó képviselőit: amint megjelenik, maga azonnal benyújtja a prefektusi tisztségből való felmondását. Vagyis nem akarja se betegszabadsággal, se adminisztrációs bírósághoz fordulással megtartani a tisztségét, ahogyan ilyen esetnek a közelmúltban tanúi lehettünk. Mivel a kormány általi kinevezésük politikai és bizalmi kritérium alapján történt, ha a bizalom megszűnik, természetes dolog felmenteni a tisztségből, amit egy másik személynek adományoznak. Nem óhajt összegzővel szolgálni a prefektusi munkájáról, ami eleinte eléggé összetett volt, kezdve a koronavírussal, majd a sertéspestis járvánnyal sok teendője akadt. Ugyanakkor azt is tudja: a jelzett sürgősségi esetek kezelése, megoldása a tisztségbeli feladataihoz tartoztak, amelyeket az állam többi kihelyezett intézményeivel közösen kell megoldania. Az elmúlt időszak legnagyobb sikere volt a maga szempontjából az állam kihelyezett intézményei közötti egyensúlynak a megtartása. Az elmúlt időszakban biztosították az egyensúlyt és a tevékenységet az állam kihelyezett intézményei között. Beszédét abban a bizakodásban zárta, hogy a helyére kinevezendő prefektus is hasonlóképpen folytatja a munkáját. Zárszavaiban nemcsak a sajtó, hanem a felekezetek, a szakszervezetek és a kihelyezett állami intézmények, beleértve a belügyminisztérium helybeli képviselőinek is megköszönte a hatékony együttműködést. A munkát addig folytatják, amíg Románia Kormánya talál, illetve kinevez Arad megyébe egy másik prefektust. Maga addig is, utána is rendelkezésére áll bárkinek, aki a munkája, a szolgálata kapcsán megkeresi. Hallgatóságának megköszönte a figyelmet Tóth Csaba prefektus, aki némely prefektus-elődjétől eltérően elegáns nyíltsággal, őszinteséggel beszélt eddigi szolgálatáról, amiről az ide vonatkozó kormányrendelet megérkezésekor azonnal lemond. Addig azonban nem hagyja sorsára a hivatalt. Beszéde őszinte elismerést váltott ki a sajtó képviselőiben is. Hozzászólások Szupercím: Sajtóértekezlet a kormányból való kilépéssel kapcsolatban Sliderban megjelenés: Be Slider képe:
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/06/16 14:29
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/06/15 14:43
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/06/15 14:40
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/06/15 12:33
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/06/15 12:23
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/06/15 12:07
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/06/14 14:50
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/06/14 14:48