Nyolc nap tizenhat előadás babu 2024. 07. 16., k – 17:36 Kultúra Ha nyár, akkor Déryné-turnén az Aradi Kamaraszínház. Már többéves hagyomány, hogy nyáron magyarországi turnéra indul az Aradi Kamaraszínház a Déryné Program keretében. Július 17–24. között A kolozsvári bíró című mesejátékot és a Móricz-egyfelvonásosokból összeállított A Zördög című élőzenés komédiát láthatja a közönség nyolc magyarországi településen. Ha nyár, akkor Déryné-turnén az Aradi Kamaraszínház. Már többéves hagyomány, hogy nyáron magyarországi turnéra indul az Aradi Kamaraszínház a Déryné Program keretében. Július 17–24. között A kolozsvári bíró című mesejátékot és a Móricz-egyfelvonásosokból összeállított A Zördög című élőzenés komédiát láthatja a közönség nyolc magyarországi településen. A Déryné Programban az Aradi Kamaraszínház két előadása ismét eljut a magyarországi nézőkhöz. A gyerekeket A kolozsvári bíró című mesejátékkal várják, a felnőttek pedig A Zördög című pajzán komédiát tekinthetik meg. A kolozsvári bíró című gyermekelőadás egy ismert történetet mesél el Mátyás királyról és a kolozsvári bíróról, sok humorral, a reneszánsz kor zenéjét a mai hangzásokkal ötvöző, pergő ritmusú, kedves dalokkal. A Tege Antal rendezte előadásban Éder Enikő, Tege Antal, Katkó Ferenc, Gulyás Attila és Szabó Lajos játszanak. A Zördög című Móricz-egyfelvonásosokból összeállított felnőtteknek szóló komédiát Éder Enikő, Tege Antal, Katkó Ferenc és Tapasztó Ernő előadásában, a szabadkai Juhász Zenekar élő zenei játékával, valamint a békéscsabai Tabán Táncegyüttes táncosainak közreműködésével tekintheti meg a közönség. A Tapasztó Ernő rendezte előadás egy színes lakodalmi forgatag eseményein keresztül enged bepillantást a korabeli Magyarország sokszor pajzán jelenetekkel tarkított szerelmi életébe. A kolozsvári bíró és A Zördög című előadások 2019-ben az Aradi Kamaraszínház Arad megyei Szórvány Kulturális Karavánjának keretében jöttek létre. Azóta az előadássorozat eljutott Temes, Hunyad, Krassó-Szörény és Fehér megyék magyar ajkú szórványközösségeihez, 2021 óta pedig a Déryné Programnak köszönhetően a magyarországi nézőkhöz is. A július 17–24. között szervezett tájolás helyszínei: Tarján, Karakószörcsök, Tolmács, Legyesbénye, Sirok, Külsősárd, Káptalanfa, Hercegszántó. Az előadások létrejöttét a Magyar Kormány támogatta a Nemzetpolitikai Államtitkárságon, illetve a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül. Hozzászólások Szupercím: Ismét magyarországi turnén az Aradi Kamaraszínház Sliderban megjelenés: Ki
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/16 14:03
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/16 14:02
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/16 14:01
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/16 13:54
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/16 13:49
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/16 13:24
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/16 13:23
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/16 13:21
