Menyházán kezdődik a változás Takáts D. Ágnes babu 2024. 07. 16., k – 17:01 Arad Jelenidő A megyei tanács kezdeményezésére hétfőn már sor került annak a munkacsoportnak az első ülésére, amelyet azzal a céllal hoztak létre, hogy újjáéledjen a nemzeti érdekű üdülőhely, Menyháza. Az ülésen részt vettek a helyi közigazgatás képviselői, Doru Miron, a település újonnan megválasztott polgármestere, a megyei tanács vezetősége, a műszaki és szakosodott osztályok képviselői az európai alapokhoz való hozzáférés terén, valamint az üdülőhely fontos üzletemberei. A megyei tanács kezdeményezésére hétfőn már sor került annak a munkacsoportnak az első ülésére, amelyet azzal a céllal hoztak létre, hogy újjáéledjen a nemzeti érdekű üdülőhely, Menyháza. Az ülésen részt vettek a helyi közigazgatás képviselői, Doru Miron, a település újonnan megválasztott polgármestere, a megyei tanács vezetősége, a műszaki és szakosodott osztályok képviselői az európai alapokhoz való hozzáférés terén, valamint az üdülőhely fontos üzletemberei.„A megbeszélésen megvitattuk a rövid, közép- és hosszú távú megoldásokat az üdülőhely újjáélesztésére, mivel eltökéltem, hogy olyan törekvő stratégiát valósítok meg, amely a jelenlegi lehetőségeket és kihívásokat – ami nem kevés – egyaránt kezeli. A zöldterületek karbantartásába és bővítésébe, a szemét eltakarításába és az út menti gyomok eltávolításába való beruházás elengedhetetlen az üdülőhely megjelenésének javításához. Ez magában foglalja a parkjaink korszerűsítését. Vannak utak, melyek mentén ingatlanellenőrzés szükséges, hogy az általános városrendezési tervet (PUG) összhangba hozzák a helyi fejlesztéssel. Az átfogó tervet a megyei stratégiába foglalják bele, és azt helyben kell megszavazni, hogy hozzáférhessünk az európai alapokhoz” – mondta Doru Miron, aki idén ősszel kezdi meg mandátumát.„Az európai forrásokhoz való hozzáférés döntő lépés e projektek megvalósítása szempontjából. A megyei tanács kész támogatni Menyházát, beépítve a helyi stratégiát a megyeibe. A projektek esetében a fontossági sorrend felállítása elengedhetetlen ahhoz, hogy a következő pénzügyi években rendelkezésre álló európai alapokból részesülhessünk. Két beruházási lehetőséget elemzünk: az egyiket helyi forrásokból, a másikat pedig a megyei tanácsban történő tulajdonjog-átruházással” – tette hozzá Iustin Cionca, a megyei tanács elnöke.Ionel Bulbuc alelnök hangsúlyozta a helyi és a megyei közigazgatás közötti együttműködés fontosságát a javasolt célok elérése érdekében. „Minden ingatlanunkat rendbe tettük. Most a helyieken a sor, hogy kilépjenek az ingatlan az enyém-rendszerből. Az üdülőhely minden lakosé. Ami a megyei tanácson múlott, azt már megtettük. Ha megvan az akarat és a jövőkép, akkor bővíthetünk” – hangsúlyozta Bulbuc.Răzvan Cadar alelnök hozzászólásában azt is elmondta, hogy az üdülőhely sportinfrastruktúráját is fel lehet újítani, de csak a megyei tanács közreműködésével.Menyháza egy új, nagy elvárásokkal járó megbízatás kezdetén áll. A helyi stratégia előkészítése és a megyei kontextushoz való igazítása, az európai alapokhoz való hozzáférés és a hatékony együttműködések elengedhetetlenek ahhoz, hogy ez az üdülőhely a környék lakosai által kedvelt célponttá váljon. „Nagy lépésekkel kezdjük az újjáépítést, mert senkinek sincs türelme a kis lépésekhez. Ezt a mai találkozót nem sokkal a helyhatósági választások után szerveztük, mert nincs vesztegetni való időnk. Elsősorban egy hétvégi turisztikai kínálatot építünk, amelynek középpontjában a lakosság elvárásai és igényei állnak, akik fogyasztani is tudnak, és így hozzájárulnak a szolgáltatások fejlesztéséhez. Új vonzerőket hozunk létre, kiemeljük a barlangokat, a turistautakat, az üdülőhely természeti előnyeit. Majd ezt a programot fejlesztjük és bővítjük a fesztiválturizmuson keresztül. Az a tény, hogy a Megyei Tanács teljes vezetősége részt vett a mai találkozón a befektetőkkel, és hogy a legnagyobb befektetők eljöttek, garancia arra, hogy rövid időn belül fejlődni fognak a dolgok, és már jövőre látható változások lesznek” – összegezte dr. Andó András, az Arad Megyei Tanács kommunikációs, stratégiai és közigazgatási osztályának igazgatója. Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/16 13:54
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/16 13:49
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/16 13:24
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/16 13:23
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/16 13:21
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/16 12:45
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/16 12:44
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/15 14:59
