Madárlátta vidékek Déván Gáspár-Barra Réka babu 2026. 10. 05., h – 14:17 Hunyad Jelenidő Madarakkal, apró rovarokkal, puha mesebeli tájakkal és lényekkel népesült be szeptember utolsó napján a dévai Dávid Ferenc unitárius Szórvány- és Zarándokközpont, Kelemen Kinga ökológus-rajzoló alkotásai révén. A Madárlátta vidékek címet viselő tárlat megnyitóján beszélgettünk az alkotóval. Madarakkal, apró rovarokkal, puha mesebeli tájakkal és lényekkel népesült be szeptember utolsó napján a dévai Dávid Ferenc unitárius Szórvány- és Zarándokközpont, Kelemen Kinga ökológus-rajzoló alkotásai révén. A Madárlátta vidékek címet viselő tárlat megnyitóján beszélgettünk az alkotóval. – A Hargita tövében láttál napvilágot, ott cseperedtél fel, de később sokfelé elbarangoltál a nagyvilágba. Hogyan, milyen lelki batyuval érkeztél most Dévára?– Dévára mindig jó megérkezni, mert mindig olyan nagy szeretettel fogadnak. Olyan, mintha egy szelet otthonom lenne akkor is, hogyha még nem ismerem annyira a várost, és a környékét. Most is így érkezhettem meg, köszönöm a kedves fogadtatást, befogadást a Gáspár-Barra családnak, itteni barátaimnak, a kiállításnak otthont adó unitárius közösségnek. Egy nagyon mozgalmas nyár van mögöttem, és ez a kiállítás, a rá való készülődés nyit most kaput az őszbe számomra. Tavaly Nagybányán került először kiállításra ez az anyag, és most jó volt újra elmerengni rajta, figyelni, hogy mit is hoznak-visznek ezek a madarak. Jó volt így velük együtt elcsendesedni. Nekem most a befele fordulós, csigaházas időszak következik, így a megnyitó után egy kicsit visszavonulok a nyüzsgésből. – Az unitárius központban a templom és a közösségi terem nyújt teret a kiállításodnak, és a megnyitó alkalmával megfogalmazódott hogy olyan ez, mint egy hálaadás a teremtett világért, a képeiden felvonuló apró valós és mesebeli lények megjelenítése révén. Kik ők, hogyan kerültél velük kapcsolatba, hogyan szokott történni a megörökítésük?– A madaras képek könyvillusztrációk: a Balázs Imre József Madárábécé című verseskönyvéhez tartoznak. Én ökológiát tanultam, de már az egyetem elkezdésekor mondogattam magamban, hogy ha nagy leszek, akkor rajzoló szeretnék lenni. Magamtól tanultam rajzolni korábban, aztán akarva-akaratlan valahogy arrafelé kanyarodott az életem, hogy már egyetem alatt megtaláltak különböző rajzos munkák. Ekkor ismertem meg a Román Madártani Egyesületet (SOR), általuk készült több madárrajz is, és ennek kapcsán jött létre aztán később a Madárábécé. Amellett, hogy itt vannak ezek a pontosan megrajzolt madarak és rovarok, van a kiállításnak egy másik része, ami egy kicsit ködösebb, misztikusabb. Ezek a „saját rajzok”, melyek nem szöveghez készültek, hanem saját kedvtelésre, egyszerűen foltokból születtek. Ezek a képek számomra is mindig mesélnek. Nem tervezem, hogy mi az, ami a papírra kerül; a színekkel játszom, az érzéseknek engedek teret. Szeretem, ahogyan a papíron áramlik a vízzel együtt a festék, létrejönnek a foltok, amikből aztán megszületnek a lények és vidékek. Számomra alapvető inspiráció, vagy inkább lételemem a természet, az erdő. Itt találkozom a leginkább önmagammal, és azzal az isteni szikrával, amit a kiállításmegnyitón Ilkei Lóránd lelkipásztor is említett, ami bennünk van, és ami alkotni szeretne. És ez az alkotás mindig feltölt. Úgy érzem, hogy akkor van helyén a világ bennem és körülöttem, ha jelen van az igazi, szelídítetlen természet az életemben, ilyenkor igazán ragyog ez a szikra bennem. Talán ez az utam. – Nagyon sok utat bejártál már. Fizikai valóságban is, de gondolom ezzel együtt lélekben is. Mit hoztak ezek az utak az életedbe?– Alapképzés végén igazán vágytam az utazásra. Akkor Szabó Csilla egyetemi társam inspirált arra, hogy lányként is lehet egyedül utazni Európában önkénteskedni, stoppolni, és ezáltal világot látni. Ő már előttem hátizsákolt hasonlóan. Szerettem volna megnézni, hogy milyen is az a világ, amit itthonról csak távolinak és idegennek, talán veszélyesnek gondolunk. Kíváncsi voltam, hogy milyen is ez valójában. 2018-ban hátizsákoltam dél-nyugat Európában, ekkor jártam végig az El Camino-t is. Önkénteskedtem, és stoppoltam majdnem végig. Előtte meg utána volt még alkalmam időt tölteni Ázsiában: angolt tanítani Japánban, és iskolát építeni Észak-Indiában, Ladakh tartományban. Ezek az utazások kinyitották számomra a világot, és megerősítettek abban, hogy egyedül is meg tudok állni a lábamon, még akkor is, ha nem beszélem a helyi nyelvet, vagy idegen vagyok, de mégis egy-egy része a világnak otthonommá vált azáltal, hogy a munkámmal picit hozzátehettem ezekhez a helyekhez. Aztán pár évig éltem Budapesten (itt tanulhattam az illusztrátori szakmáról és a könyvkészítésről), majd Franciaországban zárult ez a vándor-időszak idén egy bábszínházas kollaborációval. Ezek a vándorutak megerősítettek abban, hogy szeretnék hazatérni és megismerni a gyökereimet, mert felnőtt fejjel nem tudom valójában, hogy honnan nőttem ki. Szeretnék most úgy hazatérni, hogy ezeket a gyökereket, ezt az örökséget, az erdélyi népi kultúra kincseit igazán megismerjem. A fő hozadéka az utazásaimnak ez a bizonyosság, hogy szeretnék itthon élni, és szeretném kideríteni, hogy mi is van itthon, ki vagyok én itthon. – Egy kicsit ehhez a testi-lelki hazatérésedhez jött a batyudba a tárlatmegnyitó alkalmával elhangzó népdal, gyerekdal, László Noémi-vers...– Igen, nagy ajándéknak éreztem Sikó Boglárka dalait. Nagyon megérintett a válogatás és a dalok, hangok érzékenysége. – Még egy kicsit visszatérve a képeidhez: El Camino kapcsán, van egy alkotásod, nem tudom pontosan felidézni a címét, de egy esős El Camino-s kép. Többször láttam már ezt a képet, teljesen átjött a hangulat, de csak most fedeztem fel, hogy egészen apróban te is ott vagy rajta...– Nem tudom mennyire tudatos ez, de mindig azt veszem észre, hogy ott vagyok a képeken. Akkor is ha csak egy nagy jegesmedve mutatkozik, vagy nincs is ember-karakter, akkor is benne vagyok. A képek egyfajta tükrei az állapotnak, amiben alkotás közben vagyok. És talán ezért van, hogy némelyik kép igazán közel áll hozzám. – És akkor végül is rajzolsz vagy festesz? Vagy hogyan kerülnek ezek a belső állapotok a papírra?– Én rajzolónak nevezem magam, mert azt érzem, hogy az ecsettel tulajdonképpen csak rajzolok. A festői gesztusokat még most tanulgatom. Nagyon szeretem a vizes technikákat, a víz és a festék összeolvadását. Többnyire temperával dolgozok vizesen, de előfordul – főleg a madaraknál, természetrajzoknál –, hogy a színeket, foltokat rétegelem egymásra. Vagy csak hígan-vizesen használom a háttérhez. A másik kedvenc festékem az akrill tinta. Míg a tempera krémes anyag, addig a tinta egy pigmentdús folyadék, és mivel akrill anyag, ha megszárad, rá lehet festeni a következő réteget, anélkül, hogy az előző réteget felbontaná. Szeretem, ahogy a tinta szétfolyik, ahogy a színek keverednek, ahogy megszületnek a formák. Most újabban gyakran használok színes ceruzát, mert egy újabb textúrát hoz a vizes festékekre. Például az említett Camino-s kép, az kollázs, ahol a papírokat megfestettem, ceruzával is színeztem majd kivágtam és úgy ragasztgattam össze. Ehhez különböző minőségű papírokat használtam, így például a felhő könnyű csomagolópapírból készült. Most azt érzem, hogy hamarosan újabb technikákkal kísérletezek tovább, mert sok minden mocorog bennem, és kíváncsi vagyok, hogy milyen formában ölt majd testet, vagy milyen formában kerül papírra mindez. – Nagyon kedvesen, szívmelengetőn és hívogatón hangzott a kiállítás címe is: Madárlátta vidékek. Egy kicsit hozza számomra a madárlátta kenyér illatát, a messzi út és az otthon összefonódását, amiben a valóság és a mesebeli tájak is találkoznak. Hogyan született ez a cím?– Tavaly, amikor Nagybányára készültünk kiáltással, akkor ötleteltem a címen, és abban bíztam, hogy a kedvesem, Nagy Örs, aki nagyon szereti a szójátékokat, majd hozzásző valami frappánsat. És hát így is volt, tőle jött először a Madárlátta kenyér ötlete, aztán a kenyeret vidékekre váltottuk. Nagyon szeretem ezt a címet, mert az igazán kis léptéktől a madártávlatig oly sok mindent látnak ezek a kedves tollasok, akik az összekötő fonál a kiállítás meséjében. Fentről megtalálják a fészkelő helyüket, leszállva pedig táplálékot keresnek. Valamint számomra beleszövődik a történetbe az is, hogy vajon mi az, amit a madár lát, de mi nem tudunk róla. Vajon ő látja a meséket, vagy az erdei lényeket? Vagy hogyan érzékeli azt, amit mi, például a sötétben sétálva a fantáziánkkal egészítünk ki? De mi van, hogyha a képzeletünk nem képzelet, hanem egy másfajta valóságnak az érzékelése, vajon ez milyen valóság számukra? Így hajlik át mesévé a kiállítás, így fogja össze a képeket a cím: Madárlátta vidékek. – Többször is említetted, hogy Nagybányán járt korábban ez a kiállítás, de az alkotásaid más helyszíneken, terekben is kiállításra kerültek. Hol láthatták, láthatják még a képeidet?– Hát az első kiállításom Kolozsváron a Kofferben volt még a Román Madártani Egyesületnek (SOR) készített természetrajzokból. Később Budapestre költöztem, és itt teret kaptam egy saját kiállításhoz, majd más alkotókhoz csatlakoztam és közösen mutattuk be munkáinkat Budapesten, majd tavaly a Duna-kanyarban, Verőcén. Ez utóbbinak egy részlete most szintén éppen megtekinthető december közepéig Budapesten, az Agora nevű közösségi térben, a Kálvin téren. Valamint könyvtárakban fordult elő néhány munkám, egy szintén csoportos kiállításon, mely a csendes könyveket és az elkészülés folyamatát mutatja be – ezt a Weeskinders Publishing Kiadó szervezi Magyarországszerte. A csendes könyv (silent book vagy képkönyv) egy újabb műfaj, olyan könyvek ezek, amelyben egyáltalán nincsen szöveg, így az illusztrátor a saját nyelvén meséli el a – többnyire saját – történetét. Ezáltal voltak a képeim Miskolcon, Salgótarjánban, és Budapesten a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban. Déva után pedig Kolozsvárra repül a Madárlátta vidékek, az Állattani Múzeum fogadja majd be. Ilyen izgalmas terekbe érkeznek meg a képek, ahol olyan emberek is találkozhatnak velük, akik nem számítanak rá. – Déván meddig lehet megtekinteni az alkotásaid?– November végéig lesznek itt a képek. És nagyon köszönöm a lehetőséget, a meghívást, a fogadtatást. – Mi is köszönjük a szárnyalást hozó jelenléted!Fotó: Daradics Balázs Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
