Kicsik-nagyok tánccipőben A. Odette babu 2024. 07. 30., k – 16:38 Arad Jelenidő Idén, immár nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Kisperegi Néptánctalálkozó, amely hagyományteremtő értékét mi sem bizonyítja ékesebben, minthogy a kisperegi néptánccsoport egyre bővül, s a kisgyermekektől a fiatal felnőttekig egyre többen húznak tánccipőt. Idén, immár nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Kisperegi Néptánctalálkozó, amely hagyományteremtő értékét mi sem bizonyítja ékesebben, minthogy a kisperegi néptánccsoport egyre bővül, s a kisgyermekektől a fiatal felnőttekig egyre többen húznak tánccipőt. A kisperegi Napraforgó néptánccsoport három korcsoport szerint kis, közepes és nagycsoporttal működik s az egyre bővülő tagok egyre otthonosabban mozognak a színpadon, újabb táncokat tanulva koreográfusuktól, Stranszky-Fülöp Boglárkától és vezetőiktől, Süli Farkas Piroskától és Vörös Enikőtől. A Kisperegi Néptánctalálkozó két napon át tartó rendezvénysorozata július 27-én szombaton 16 órától kezdődött a bográcsfőző versennyel, amelyre idén nyolc csapat jelentkezett. A legfinomabb bográcsost a zsűri szerint A hosszú hajú negyvenesek főzték.A falu lakosainak többsége a közlekedési eszközök közül az egészségre is jó hatást gyakorló kerékpárt részesítik előnyben, így a 17 órától kezdődött kerékpáros felvonuláshoz is rengetegen csatlakoztak, végigtekerve a falu utcáin. A felvonulást gyerekprogramok követték, majd a fiatalok moderntánc-előadását tekinthették meg. Az est folyamán a jó hangulatot a helyi Roulette zenekar alapozta meg a 20 óra után kezdődött utcabálon, majd a „Jó Laci Betyár” koncert során Kispereg főterén álló színpad előtti teret megtöltötték a táncoló mulatozók. Az egyórás előadást követően ismét a helyi zenekar húzta a talpalávalót még egy órán keresztül, majd a táncos lábúak hajnalig mulathattak a DJ Duka vezényelte diszkó keretében. Hála az ünnepért A vasárnapi eseménysorozat a 16.30-tól kezdődő ünnepi istentisztelettel indult, amely során Serfőző Dániel, a Battonyai Református Egyházközség lelkipásztora az ünnep fontosságáról, a szürke hétköznapok megtöréséről, a mindennapok fáradozásairól és a nehézségeket leküzdve a továbbhaladásról beszélt. Szó esett a hálaadásról és az örömről, amely egy falunap során feltölti az embereket, és alkalmat nyújt a régi kapcsolatok ápolására és új kapcsolatok kialakítására. Az igehirdetést követően Tóbiás-Tibor György esperes néhány szóval köszöntötte az egybegyűlteket. A templom padjaiban Kovács Imre Kis- és Nagypereg polgármestere, a helyi alpolgármesterek és tanácsosok, dr. Miluczky Attila Egyek nagyközség polgármestere, Papp István Mezőhegyes város polgármestere, Faragó Péter képviselő, az aradi RMDSZ elnöke, Bacsilla Eszter, a Kisperegi Iskola igazgatónője és Vasile Boiciuc lelkipásztor foglalt helyet. Az esperes külön köszönetet mondott azoknak, akik lehetővé tették a néptánctalálkozó megszervezését – immár nyolcadik alkalommal –, és külön köszönetet mondott azoknak, akik serényen azért dolgoztak, hogy felkészítsék a gyermekeket és a néptánccsoportot. „Isten áldja önöket, amiért már többedik alkalommal egybegyűltek, és együtt ünnepelhetünk. Fontos, hogy legyen falunknak egy ilyen ünnepe, fontos, hogy tudjunk együtt ünnepelni” – zárta beszédét az esperes, a távolból hazaérkezőket is köszöntve, és megáldva az ünnepet. Az istentiszteletet követően a helyi és a környező településekről, megyékből érkezett néptáncosok zenés felvonulása következett, amely során a rekkenő hőség ellenére a felvonulók meg-megálltak egy-egy körtánc erejéig, majd, a templomot megkerülve, a falu főtere előtt lévő szabadtéri színpad előtt gyülekeztek kisebb-nagyobb körökben táncolva a téren. A nap folyamán estig bemondóként szerepet vállaló Bernát Lorens üdvözölte a jelenlévőket és mondott köszönetet a szervezőknek és támogatóknak, majd Kovács Imre polgármester vette át a szót. „Sok szeretettel köszöntök mindenkit az immár nyolcadik alkalommal megrendezett néptánctalálkozónkon. Külön köszönetet szeretnék mondani, amiért ma itt ünnepel velünk Faragó Péter parlamenti képviselő és Arad megyei RMDSZ-elnökünk. Eljöttek a testvértelepüléseink polgármesterei is, dr. Miluczky Attila, Egyek nagyközség polgármestere és Pap Tibor, Mezőhegyes polgármestere is velünk ünnepel. Kisiratos részéről az alpolgármester úr tudott eljönni, sok szeretettel köszöntjük körünkben. Itt van a gyoroki polgármester is, aki elkísérte a néptánccsoportot, immár második alkalommal érkeztek hozzánk így együtt” – mondta a polgármester, majd a képviselő úrnak adta át a mikrofont. „Nagy szeretettel üdvözlök mindenkit. Engedjék meg, hogy megköszönjem a meghívást, hogy ismét itt lehetek, és együtt örülhetek és ünnepelhetek önökkel, hisz erről szól ez a két nap, hogy egy kicsit kizökkenjünk a szürke hétköznapokból, és ki tudjunk kicsit kapcsolódni. Szeretnék gratulálni a szervezőknek és mindenkinek, aki részt vett és együtt munkálkodott azért, hogy egy ilyen szép ünnep legyen ezen a hétvégén Kisperegen. Nagyon örülök, annak, hogy egy ilyen ünnep arról is szól, hogy összehozza a peregi, Pereg környéki, Arad megyei és anyaországi közösségeket, mert ennek erről is szólnia kell. Arról is szólnia kell, hogy összetartozunk, hogy fontosak vagyunk egymásnak, hogy meglátogatjuk egymást, ápoljuk kapcsolatainkat, hagyományainkat, vigyázzunk örökségünkre és köszönöm mindenkinek, aki ezen a két napon eljött. Biztos vagyok benne, hogy ez az alkalom minket, Arad megyei magyarokat megerősít” – mondott köszönetet és kívánt jó szórakozást Faragó Péter. A délután folyamán elsőként a Napraforgócskák néptánccsoport lépett színpadra, akik játékfűzést és piros ugrós táncokat adtak elő, majd a szentpáli, gyoroki, zimándi néptánccsoportok jókai polgári táncokat, játékokat és énekeket adtak elő. A kisperegi Napraforgócskák felcsíki és polgári táncot mutattak be, majd a zerindi Ibolya néptánccsoport bogorközi táncot adott elő. A szentpáli Szélrózsák rábaközi táncot mutattak be, majd a kisperegi Napraforgó néptánccsoport közepes csoportja polgári táncot adott elő. A zimándújfalui Csillagvár táncosai szatmári verbunkot, lassú és friss csárdást jártak, majd a temesvári Eszterlánc Kulturális Egyesület dobbantó néptánccsoportja lépett színpadra, akik élő énekszóval ajándékozták meg a közönséget táncuk során. Őket a gyoroki Pipacsok követte, akik délalföldi oláhost és somogyi ugrálóst mutattak be, majd a kisiratosi Gyöngyvirág néptáncegyüttes legkisebbjei léptek színpadra – a Kis Gyöngyök, akik játékokon keresztül tanulnak táncolni, és gyermekjátékokból összeállított fűzért mutattak be. Meglepetéssel készültek a nagyperegi Holubok is, akik előadásuk kezdetén énekkel majd tánccal szórakoztatták a közönséget. Őket a nagyperegi cseh énekkórus követte, akik szintén ifjakkal bővítették tagjaik sorát.Az előadássorozatot az aranylakodalmasok megünneplése követte. Idén a faluban négy aranylakodalmas párt köszöntöttek. Név szerint Raffai Imrét és Kocsis Juliannát, Vígh Imrét és Szabó Erzsébetet, Bokor Sándort és Veres Idát, illetve Jantó Istvánt és Kovács Katalint ünnepelték. A köszöntőt követően az újraalakult kisiratosi citerazenekar játszott a mezőség hangszerein, majd a kisperegi Napraforgó néptánccsoport szilágysági táncot adott elő. Búcsúzóul a néptánccsoport közepes és nagy csoportja is színpadra lépett, felcsíki tánccal köszönve el a rivaldafénytől a következő alkalomig, mikor ismét színpadra léphetnek. A néptáncelőadásokat kis szünet és átrendezést követően Desperado-koncert követte, amely során a színpad előtt gyülekező kicsik és nagyok is együtt táncoltak, majd a hajnalig tartó utcabálonNagy Zsolt biztosította a talp alá valót. Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/30 13:24
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/30 13:23
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/30 13:21
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/30 13:20
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/30 13:20
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/30 12:50
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/29 14:53
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/29 14:47
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/29 14:31
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/29 14:18
