Reméljük, jövőre is visszatérnek!

Reméljük, jövőre is visszatérnek! Kurjatkó Péter babu 2024. 07. 29., h – 17:47 Arad Kultúra Idén nyolcadik alkalommal szervezték meg a Battonyai Író-, Költő-, Művész Alkotótábort, amelyre Magyarországon kívül Erdélyből és Ausztriából is érkeztek művészek. Pénteken délután a tábor résztvevői zenés-, táncos-, irodalmi esttel érkeztek Aradra, a Jelen Ház népes közönsége előtt mutatkozva be. Idén nyolcadik alkalommal szervezték meg a Battonyai Író-, Költő-, Művész Alkotótábort, amelyre Magyarországon kívül Erdélyből és Ausztriából is érkeztek művészek. Pénteken délután a tábor résztvevői zenés-, táncos-, irodalmi esttel érkeztek Aradra, a Jelen Ház népes közönsége előtt mutatkozva be.Verssel, prózával, gitárral, hegedűvel, dallal és tánccal szórakoztatták a nagyérdeműt.A szavalásokat az aradi születésű Popa Cézár kezdte, Bence Imre fondorlatos szótársításai által mutatva be a magyar nyelv gyönyörűségét. Némelyik szavalást éneklés, gitáros dalolás kísérte. A Keke duó humoros verseket adott elő.Vicces, majd titkos párbeszéd következett a miskolci Anita és a battonyai Miklós között. Őket egy énekduó követte, a magyar slágerek éneklésébe a mintegy 120 fős közönség is lelkesen bekapcsolódott.József Attila megzenésített verse után a magyar irodalom ékköveit és saját verseiket szavalták a táborban résztvevő irodalmárok – jó érzés volt a különböző hanglejtések, imitt-amott akcentusok és a zamatos szónoklatok forgatagába elmerülni.A szegedi Papné Ágnes saját versét, Az alliteráció ábécéjét adta elő, névrokona zenei aláfestéses éneklésével vitt színt a versmondások közé. Louis Armstrong Milyen szép a világ c. dalával hozott derűt s reményt a megihletődött hallgatóság soraiba, majd Wolf  Péter Ave Mariájával érte el előadása csúcspontját. Éneklését a népszerű művészhimnusz áriázásával, és a Légy jó mindhalálig musical Az élet szép című betétdalával zárta. Gyakorlás teszi az embert s a hangot... Ágnes valóban egyre jobban énekelt a 12-15 perces magánszáma előrehaladtával bemelegedett, megnyílt, végül szárnyalt!Újabb 3 szavalás után jött az est fénypontja, a 8 tagú – 6 hölgy és 2 úr –battonyai táncos csapat. Hivatalos nevük nincs, de ők a BARÁTOK!Tapsviharral kísért szirtakit hoztak a színpadra...  bármeddig élek, mindig remélem, hogy visszatérsz, még visszatérsz... szólt a dal.Reméljük, jövőre is visszatérnek a lelkes fogadtatást nyújtó Jelen Házba a Battonyán táborozó  művészek! Hozzászólások Szupercím: A battonyai művésztábor előadása Aradon Sliderban megjelenés: Ki


Citește articolul complet pe Nyugati Jelen Arad

Alte știri din Nyugati Jelen Arad