Hét filmet hoz Dévára az Európai Filmek Fesztiválja Gáspár-Barra Réka babu 2025. 05. 21., sze – 13:59 Hunyad Kultúra Május 23-án érkezik Dévára az Európai Filmek Fesztiválja, mely a hétvégén hét izgalmas filmmel várja az érdeklődőket. A program ingyenes, a fesztivál célja, hogy párbeszédre, történelmi reflexióra és a kortárs európai filmművészet kihívásainak megismerésére hívja a közönséget. Május 23-án érkezik Dévára az Európai Filmek Fesztiválja, mely a hétvégén hét izgalmas filmmel várja az érdeklődőket. A program ingyenes, a fesztivál célja, hogy párbeszédre, történelmi reflexióra és a kortárs európai filmművészet kihívásainak megismerésére hívja a közönséget.A rendezvény pénteken, 2025. május 23-án 19 órakor a Claire Burger által rendezett Idegen nyelv / Foreign Language / Langue Étrangère című filmmel nyit, amely a szerelmi és politikai emancipáció témája mellett két különböző társadalom és generációk közötti kapcsolatok portréját is felvázolja. A film tavaly a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában kapott helyet, a főszerepekben pedig olyan neves színészek láthatók, mint Nina Hoss és Chiara Mastroianni. Szombaton 15 órától a Lorenzo Mattotti rendezte Medvevilág Sizciliában című olasz–francia animációs filmmel folytatódik a fesztivál dévai programja. 16.30-tól a 2024-es ciprusi produkciót, az Afrika sztár című filmet vetítik. 19 órától a sport világából ihletett 2024-es belga filmdráma, a Julie hallgat című film kerül vetítésre. Vasárnap 16 órától a 2019-ben César-díjjal kitüntetett legjobb animációs filmet, a Dilili Párizsban című produkciót láthatják az érdeklődők. 17órától Herendi Gábor nagy sikernek örvendő tavalyi filmje, a Futni mentem kerül vetítésre. 19 órától pedig Frida Kempff rendező Svéd torpedo című filmjével zárul a vetítések sora. A Déván vetített filmek drámák, animációk, dokumentumfilmek, életrajzi alkotások – mind olyan művek, amelyek a világ legrangosabb fesztiváljain szerepeltek, közös emberi problémákat és olykor elképzelhetetlen kihívásokat tárva elénk. „Ez a sokszínűség is azt üzeni, hogy Európában – és szerte a világban – a kultúra összeköt. Ezt az üzenetet viszi idén a fesztivál Románia tíz városába” – nyilatkozta Liviu Jicman, a Román Kulturális Intézet elnöke.A vetítések a Drăgan Muntean Művelődési Központ nagytermében lesznek. A belépés minden vetítésre ingyenes, ám előzetes bejelentkezéshez, helyfoglaláshoz kötött. Legkésőbb május 23-én déli 12 óráig lehet helyet foglalni a [email protected] villámpostacímen. További részletek a dévai önkormányzat közösségi oldalán találhatók. Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/05/21 10:54
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/05/21 08:11
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/05/21 08:09
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/05/20 14:51
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/05/20 14:33
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/05/20 14:32
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/05/20 14:29
