Éjfélkor mondott le az Országos Sportügynökség elnöke babu 2025. 12. 18., cs – 14:29 Sport A közösségi médiában közzétett üzenetben jelentette be lemondását Bogdan Constantin Matei, az Országos Sportügynökség (ANS) elnöke. A döntés egy kritikus időszakban érte a román sportéletet. A közösségi médiában közzétett üzenetben jelentette be lemondását Bogdan Constantin Matei, az Országos Sportügynökség (ANS) elnöke. A döntés egy kritikus időszakban érte a román sportéletet.Indoklása szerint családjára szeretne teljes mértékben összpontosítani, a szakmai pályafutását pedig háttérbe helyezi. Mint fogalmazott, egy régóta visszatérő kérdésre kellett választ adnia: munka vagy család. Ezúttal az utóbbit választotta.Az éjfélkor közzétett üzenetében megköszönte mindazok támogatását, akik mellette álltak elnöki mandátuma alatt, és név szerint is háláját fejezte ki több politikai vezető felé.Kiemelte: továbbra is nagyra értékeli mindazok munkáját, akik nap mint nap a román sportért dolgoznak.A lemondás idején a román sport komoly vitáktól hangos. A Novák-törvény – amely előírja, hogy a csapatokban legalább 40 százalékban román sportolóknak kell szerepelniük – jelentős ellenállást váltott ki, miközben egyre többen bírálják a korábbi jutalmazási rendszer körüli botrány is.A Román Evező-szövetség elnöke, Elisabeta Lipă korábban nyíltan bírálta Mateit, miután az ügynökség elnöke túlzott vezetői fizetésekről beszélt a román evezésben. A többszörös olimpiai bajnok szerint ugyanakkor az elért eredmények igazolják a befektetett összegeket.A 45 éves Matei hat évvel ezelőtt ifjúsági és sportminiszteri tisztséget is betöltött. Ezt a megbízatást 2018. november 21-én vette és 2019. október 10-én ért véget, amikor a Dăncilă-kormányt bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták.(szekelysport) Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/12/18 11:42
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/12/18 11:38
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/12/18 11:36
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/12/18 10:36
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/12/18 10:26
