Színes gyermekprogram, könyvbemutató Balta János babu 2024. 09. 16., h – 17:40 Arad Jelenidő Szombaton tizenhárom órakor az Erdőhegy Napjának a programján Molnár Tamara műsorvezető köszöntötte a gyülekező közönséget, majd röviden ismertette a programot. Szombaton tizenhárom órakor az Erdőhegy Napjának a programján Molnár Tamara műsorvezető köszöntötte a gyülekező közönséget, majd röviden ismertette a programot.Sime Judit iskolaigazgató a tanári kar, a szülők és a diákok nevében mondott üdvözlőszavait követően köszönetet mondott az iskola minden támogatójának, elsősorban Kisjenő Város Polgármesteri Hivatalának, kiemelten Flavius Chereji polgármesternek és Bíró Zoltán alpolgármesternek, akik mindenkor, mindenben támogatták az iskolát. Beleértve az iskola épületének a teljes felújítását, az ott jelenleg is zajló munkálatokat. Ugyancsak köszönet járt az Erdőhegyi Iskola Kupa, a helybeli, sportolók versenyzők támogatásáért és szállításáért. Ugyanakkor köszönetet mondott az Arad megyei és a helybeli RMDSZ vezetőinek, amiért mindig szívükön viselték a magyar nyelvű oktatás sorsát, mindig a magukénak tekintették a helybeli iskolát. Megköszönte az együttműködést a kisjenői rendőrségnek és a tűzoltóságnak, a civilszervezeteknek az egész évi támogatást, kiemelten az Andatex Ribon Kft.-nek, a Bíró Virágüzletnek, az Erdőhegyért Civilszervezetnek, a Guala Pack Nadab cég vezetőinek a játékokért és a karácsonyi támogatásért, az Iskola Alapítványnak a délutáni oktatás megszervezéséért és támogatásáért. Köszönetét fejezte ki a Magnita üzletnek, a Maschio Gaspardo vállalatnak, a Monsson Kft.-nek az Erdőhegy Kupa és az óvoda támogatásáért, a Pál Méhészetnek a támogatást a Zöld héten, a Puffish Studiónak a dekorációkért az iskola és óvoda számára, a Rákóczi Szövetségnek a kisbuszért és karácsonyi támogatásért, az előkészítősök iskolatáskájáért, a Szabadság-szobor Egyesületnek a versenyek megszervezéséért, az Universal Crişnek a karácsonyi támogatásért. Háláját fejezte ki az együttműködésért a Szivárvány tánccsoportnak, a Tóth Árpád Irodalmi Körnek, a Kisjenői Református Egyháznak és a Római Katolikus Egyháznak, valamint a város tanintézményeinek. Nem utolsósorban a pedagógus kollégák nevében is megköszönte a szülőknek a támogatást és a bizalmat, a pedagógus-kollégáknak pedig a sok munkát és türelmet. Színes gyermekprogram A programot a mintegy 30 tagból álló Fáy Szeréna Gyermekkórus nyitotta meg, népdalcsokorral kedveskedve a teret egyre jobban megtöltő közönségnek. Utánuk az I. osztály tagjai moderntáncot adtak elő fehér blúzban, fehér-pirospettyes szoknyában. A harmadik osztályosok tánca következett, amiben vödröcskét adtak körbe, majd a negyedik osztályosok hip-hop tánca következett, amit farmernadrágban, fekete sapkában adtak elő. A másodikosok népi játékokat mutattak be. Az elemisek a tanítóik irányításával táncoltak. Az ötödik osztályosok moderntánca következett, majd a felső tagozatosok bécsi keringőt mutattak be. Az élet, a mindennapok öröme és bánata Az iskolások táncai után a műsorvezető a színpadra kérte Bíró Zoltán alpolgármestert, RMDSZ-elnököt, valamint Balázs Máriát, aki verseskötetét mutatta be. Róla Sime Judit elmondta: Kisjenőben született, itt ment férjhez, itt nevelte fel a gyermekeit, itt örvendhet az unokáinak is. A kötet előszavában magáról így vall: „Gyermekkori vágyam a versírás, amihez a Jóisten hozzásegített. Nem tartom magam nagy költőnek, de gondolataimat, életemet versekbe tömörítem. Köszönettel tartozom Istennek és mindazoknak, akik segítettek a verses kötetemnek a létrehozásában.” A kötet 72 magyar nyelvű és 4 román nyelvű verset tartalmaz, kiadta Bíró Zoltán és a Kisjenő-erdőhegyi RMDSZ. Tördelő-szerkesztő Tóbiás Tibor-György, borítóterv Ferkel Sutő Andrea, előszerkesztő Sime Judit, Csáki Margit és Sime Sorin. Bíró Zoltán alpolgármester bevallotta: eddig soha nem mutatott be könyvet, kritikát sem írt róla, de úgy gondolta: „A szerző köztünk él, tehát a mienk”. S bár nem minden verset olvasott el, de egyik-másik versnek a mondanivalója kapcsán, megpróbálta beleélni magát a szerzőnek a lelki világába, és rájött, nem is olyan egyszerű az írás, s a megértése sem. Gratulált a szerzőnek, megígérve, hogy további köteteinek a kiadásakor is megpróbál segíteni. Sime Judit hozzáfűzte: „Balázs Mária könyvének a témája, az élet, a mindennapok öröme és bánata, a munka és a család, a természet, de a létszereplés küzdelme is tükröződik verseiben, amelyeket olvasva, ismerős helyzetekkel találkozunk: fájdalmak és gondok, mosoly és könny, s olyan, mintha a mi fájdalmunk és mosolyunk lenne. A mi gondjaink aprólékosan, érthetően megfogalmazva. „Nekem azért tetszenek a versei, mert megtaláltam bennük magamat, mert rólam is szólnak, régebbi vagy aktuális gondjaimról. A kötet tele van hittel, alázattal, bölcsességgel és szeretettel Isten és az emberek felé. Kívánom, hogy meg tudja őrizni e hitet és határtalan szeretetet.” Mielőtt a szerzőnek átadta volna a szót, a kötetből felolvasta a Köszönöm Istennek című verset, majd Sime Sorin tanár elolvasott egy román nyelvű verset is. Balázs Mária köszönetet mondott Istennek, amiért segített, hogy mindezt megírja. „Mindez nem jött volna létre, ha a Jóisten nem áld meg ilyen kedves, jólelkű és tiszta szívű emberekkel, mint Bíró Zoltán úr és a többi segítő, akikre Isten áldását kérem.” Köszönetet mondott mindazoknak, akik hittek és bíztak a munkájában, és segítették a kötet megszületését. Zárszavai után felolvasta a Vándor felhők című versét. A könyvbemutató után az erdőhegyi iskolások klasszikus tánca következett, majd egy 4 tagú csapat járta gyors ritmusú moderntáncát. Hozzászólások Szupercím: Erdőhegy Napja (I.) Sliderban megjelenés: Ki
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/16 14:32
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/16 14:23
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/16 14:21
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/16 13:29
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/16 13:28
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/16 13:28
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/13 14:20
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/13 14:16
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/13 13:59
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/13 13:56
