RMDSZ-tisztújítás Sofronyán és Szentpálon Balta János babu 2025. 11. 10., h – 16:31 Arad Jelenidő November 7-én a Sofronyai Polgármesteri Hivatal közösségi termében tartották meg az RMDSZ helybeli szervezetének a tisztújító közgyűlését, ahol a megjelenteket Sandu Krisztián polgármester üdvözölte, majd kitért az elmúlt időszak magyar vonatkozású eseményeinek az értékelésére, pozitív tapasztalatainak adva hangot, ugyanis immár 10 éve sikeresen tevékenykednek. November 7-én a Sofronyai Polgármesteri Hivatal közösségi termében tartották meg az RMDSZ helybeli szervezetének a tisztújító közgyűlését, ahol a megjelenteket Sandu Krisztián polgármester üdvözölte, majd kitért az elmúlt időszak magyar vonatkozású eseményeinek az értékelésére, pozitív tapasztalatainak adva hangot, ugyanis immár 10 éve sikeresen tevékenykednek.Faragó Péter megyei RMDSZ-elnök, kormányfőtitkár-helyettes köszöntőszavait követően a sofronyai magyaroknak megköszönte a támogatást, ami sokat számított a nehéz időszakban. „Ebben az időszakban a magunk csapatát, a közösségeinket kell összehoznunk, megerősítenünk. Ennek érdekében közösségfejlesztő programokat kell szervezni.” Faragó Péter annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a csapatépítéssel járó jövőbeli sikereket el tudják érni azzal együtt, hogy manapság a beruházások kissé megakadtak, de nem álltak le. Jövő évtől a kormánynak gondoskodnia kell az elkezdett beruházások, fejlesztések folytatásáról. Ami a mostani beosztását illeti, augusztus 1-jétől kormányfőtitkár-helyettesként dolgozik, ami kissé összetettebb a parlamenti képviselői tisztségnél, de szívesen teszi dolgát, megpróbál hasznosnak lenni megyei, valamint helyi szinten egyaránt. Sandu Krisztián polgármester a fejlesztésekrőlAz elmondottakhoz Sandu Krisztián polgármester hozzáfűzte: Sofronyán, valamint Szentpálon is elkezdődött a szennyvízcsatorna építése, miután befejezték, hozzáfognak az utcák aszfaltozásához. Faragó Péter megjegyezte: ez országos szinten nagyon nagy munka, hiszen 3000-nél több önkormányzat érintett. Cseh Veronika elnököt újraválasztottákMivel eddig jól működött a községi tanács, Sandu Krisztián azt javasolta, hogy az RMDSZ helybeli szervezetében ne legyenek komoly változások. A szavazás során továbbra is Cseh Veronka RMDSZ-elnök kapott bizalmat, majd megválasztották a helybeli küldötteket a november 22-én Aradon, a Jelen Házban tartandó megyei küldöttgyűlésre, ahol a polgármester és az elnök alanyi jogon veszt, és további két küldöttet választottak Horváth Zoltán és Szabó Károly személyében. A tisztújító közgyűlés kávé és üdítő melletti barátságos beszélgetéssel zárult, majd a polgármester és az elnök az aradiakkal együtt, a Szentpálon megtartandó hasonló fórumra utazott.***Újraválasztás Szentpálon isA szentpáli kultúrotthonban a közgyűlésen Sandu Krisztián polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd ismertette itt is a község nagy fejlesztéseit, a 13 millió lej értékű szennyvízlefolyó, valamint a 10 millió lej értékű aszfaltozási programot. A jelzett fejlesztések már nagy részben megvalósultak, hiszen mindenkinek a kapuja előtt vannak. Megköszönte mindenkinek a támogatást és mindenkinek jó egészséget kívánt, hogy a fejlesztéseket tovább tudják vinni.Gáll Tibor helybeli RMDSZ-elnök elmondta: az elmúlt év elég nehéz volt a választások miatt, de a faluban megszerveztek minden hagyományos programot a báloktól a falunapig, továbbá a Sofronya és Szentpál közötti futballmérkőzést is, aminek harmincéves hagyománya van. Köszönetet mondott a szentpáli nyugdíjasklubnak, valamint a Rozmaring kórusnak, amiért minden programban részt vettek, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének, valamint a községi tanácsnak és tagjainak a támogatásért. Beszédét abban a reményben zárta, hogy az együttműködés továbbra is működni fog. TisztújításA tisztújítás következett, amelyben a polgármester javaslatokat kért a helybeli RMDSZ elnök személyére. Mivel más jelölés nem történt, tisztségében megerősítették Gáll Tibor elnököt. Szerinte a község két településének a magyarsága olyan összetartó, mint egy valódi nagy családnak a tagjai. A helybeli nyugdíjasklub tagjai is alkotó részesei a közösségnek, hiszen a legutóbbi bálon is összeálltak, és almáskalácsot sütöttek. Utána kijelölték a küldötteket a küldöttgyűlésre. Oda alanyi jogon várják Sandu Krisztián polgármestert, és Gáll Tibor helybeli elnököt, továbbá jelölések alapján Kerekes Norbertet, Molnár Evelint és Kerekes Melániát. Egyeseket zavarja a magyarok összefogásaSandu Roland, a polgármester fia számolt be a legutóbbi nagy sikerű szüreti bálról, amihez megköszönte a támogatást. Faragó Péter megígérte: ha megszervezik, a támogatás sem marad el, hiszen az ilyen programoknak komoly közösségépítő jellege van, nem csak a helybeli, hanem a környékbeli fiatalok is eljönnek, együtt mulatnak, szórakoznak és ismerkednek. Az idei programon 170-en voltak, fellépett a szentpáli Szélrózsák néptánccsoport is. A szentpáli találkozó Sandu Krisztián polgármester figyelmeztetőjével zárult: a községbeli szélsőséges elemeket zavarja a magyarok összefogása, ezért megpróbálnak a következő önkormányzati választásokra létrehozni egy román koalíciót azzal együtt, hogy a község két településén még soha nem történtek olyan komoly fejlesztések, mint az RMDSZ-es vezetés alatt. Maga viszont megpróbál a többségi románoknak is megfelelő programokat szervezni, hogy mindenki elégedett legyen. Szanda Anna, a szentpáli Rozmaring kórus vezetője beszámolt a legutóbbi farsangi mulatságról, amikor vendégeik is érkeztek, nem volt elég a pénzük, ezért segítséget kértek a polgármestertől, aki ezúttal is segített, ezért a program sikeresen lezajlott. Bármikor kérnek tőle támogatást, mindig számítani lehet rá. A szentpáli tisztújítás sós sütemény és üdítő melletti barátságos beszélgetéssel zárult. Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/11/10 13:16
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/11/10 12:57
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/11/10 12:55
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/11/10 11:47
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/11/10 10:55
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/11/10 10:53
