Rasovszky éremért utazik az olimpiára, Betlehem dühös az elúszott dobogó miatt babu 2024. 02. 05., h – 16:40 Sport Rasovszky Kristóf céljai a vasárnap, Dohában aratott világbajnoki győzelem után sem változnak, éremért utazik a párizsi olimpiára a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében. Rasovszky Kristóf céljai a vasárnap, Dohában aratott világbajnoki győzelem után sem változnak, éremért utazik a párizsi olimpiára a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében.„Úgy jöttem ide a tavalyi vb után, hogy szeretnék megint érmet nyerni, ami egy jó kis évkezdés lenne, ezért próbáltam minél többet beletenni. Itt most a körülmények nagyon kedveztek nekem, hiszen volt egy kis szél, hullámzott és a víz is inkább hűvösebb volt a megszokottnál” – nyilatkozta Rasovszky, aki 2019-ben a szakág történetének első magyar világbajnoka volt az 5 kilométeren aratott sikerével, most pedig elsőként nyert magyarként az olimpiai számban.„A felkészülésem jól sikerült, végig erősnek éreztem magam a verseny alatt. Próbáltam kimaradni a darálóból, hiszen azoknak a versenyzőknek, akik az olimpiai kvótáért mennek, azoknak ez egy élet-halál harc volt, én viszont inkább az elején szerettem volna menni. Az utolsó fél körben éreztem, még van bennem, a többiek egy kicsit meginogtak, én pedig ezt kihasználtam” – mondta a 26 éves klasszis.Rasovszky a világbajnokság előtt az mondta, hogy a csúcsformát egyáltalán nem erre a viadalra időzítik:„Fukuoka előtt ennél jobb volt a felkészülésem, egyáltalán nem bontottunk még ki teljesen mindent erre a számra. Nyilván készültünk, de azért benne volt az is, hogy még csak február van és az igazi csúcsformára nyáron lesz szükség, hagytunk magunknak lehetőséget arra, hogy tovább tudjunk majd menni” – válaszolta az MTI-nek az immáron kétszeres világbajnok.Az olimpiai szám másik magyar versenyzője, a 20 éves Betlehem Dávid csak az utolsó métereken maradt le a dobogóról, így dühösen nyilatkozott a vegyes zónában:„A hajránál nagyon jól tartottam magam, biztos voltam a dobogóban, aztán a bal oldalamon mindenki engem akart „megölni". Nagyon dühít ez az egész, dobogót buktam el emiatt, ez tud fájni. Az olimpiai kvóta egyáltalán nem gyógyír, szerintem az lett volna a csoda, ha nem jutok ki, inkább az bosszant, hogy így a végén beragadtam” – mondta a 6. helyen érkező, s ezzel olimpiai kvótát szerző Betlehem Dávid..(Forrás: MTI)(Fotó: MTI/Derencsényi István) Hozzászólások Szupercím: Világbajnok lett Rasovszky Kristóf 10 kilométeren (is)! Sliderban megjelenés: Ki
Rasovszky éremért utazik az olimpiára, Betlehem dühös az elúszott dobogó miatt
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/05 14:40
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/05 14:39
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/05 14:39
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/02 14:54
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/02 14:47
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/02 14:42
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/02 14:39
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/02 14:25
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/02 14:17
