Párizs 2024 – Szilágyi Áron: nagyon erős ösztönző a csapat olimpiai arany babu 2023. 11. 15., sze – 17:23 Sport Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívónak nagy motivációt jelent, hogy a csapattal felállhasson a dobogó legfelső fokára a jövő évi párizsi játékokon. Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívónak nagy motivációt jelent, hogy a csapattal felállhasson a dobogó legfelső fokára a jövő évi párizsi játékokon.„Mi már egyértelműen a párizsi játékokra készülhetünk, ez egy szerencsés pozíció, nem kell a kvótáért való harcban nagy csodákat tennünk, el kell indulnunk a versenyeken és szolid jó teljesítményt nyújtanunk” – mondta az M1 aktuális csatorna megkeresésére Szilágyi Áron. Hozzátette, hogy már fél szemmel arra is figyelnek, melyik válogatott ellen, mivel készülhetnek majd a francia fővárosban.„Ez az egyetlen cím, ami még hiányzik a vitrinemből és nagyon erős ösztönző az, hogy a csapattal ott álljunk a dobogó felső fokán és a többiekkel közösen éljük meg ezt a hatalmas élményt. Ezért dolgozunk nap mint nap, és látom azt a többieken is, hogy ez tüzeli és hajtja őket” – hangsúlyozta az egyéniben és a csapattal egyaránt világ- és Európa-bajnok vívó. Kiemelte, hogy a csapat dinamikáját tekintve egy olyan négyes állt össze, amelyikben a vívók pontosan tudják, hogy mi a szerepük, de vannak fiatalok is, akik be szeretnének kerülni a válogatottba. Ehhez elmondása szerint talán Rabb Krisztián áll a legközelebb, továbbá Horváth Gergőt is megemlítette. Szilágyi szerint a következő fél év fog a csapat összetételéről dönteni, hogy a megszokott négyes lehet a legerősebb vagy sikerül betörni valamelyik fiatalnak. Jelezte, hogy szerencsére nem az ő tiszte ezt eldönteni.(Forrás: MTI) Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
Párizs 2024 – Szilágyi Áron: nagyon erős ösztönző a csapat olimpiai arany
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/11/15 15:23
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/11/15 13:41
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/11/14 15:55
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/11/14 15:31
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/11/14 15:26
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/11/14 15:21
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/11/14 14:03
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/11/14 13:59
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/11/14 13:58
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/11/14 13:55
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/11/13 15:52
