Párizs 2024 – Martinek egy-egy érmet és pontszerző helyet remél az öttusázóktól babu 2023. 12. 22., p – 17:23 Sport Martinek János szövetségi kapitány egy-egy érmet és pontszerző helyezést remél a magyar öttusázóktól a jövő évi, párizsi olimpián, emellett arról is beszélt, milyen új szerepkör vár rá az ötkarikás játékokat követően. Martinek János szövetségi kapitány egy-egy érmet és pontszerző helyezést remél a magyar öttusázóktól a jövő évi, párizsi olimpián, emellett arról is beszélt, milyen új szerepkör vár rá az ötkarikás játékokat követően.A magyar szövetségben a közelmúltban elnöknek választott Balogh Gáborral egyeztetve új feladatkör vár majd a szakvezetőre.„Én vagyok az, aki a fiatalokat és az idősebbeket össze tudnám kötni és egy egységet alkotni a régi és az új öttusázók között" – mondta Martinek, aki arra is kitért, hogy ezt beszélgetésekkel, élménybeszámolókkal és hasonló közös programokkal lehet majd elérni.A versenyzőként kétszeres olimpiai, négyszeres világ- és egyszeres Európa-bajnok öttusázó március óta irányítja a férfiak mellett a női válogatott felkészülését is, ezalatt idén nyáron az Európa Játékokon Bőhm Csaba és Gulyás Michelle révén mindkét szakág egy-egy kvótát szerzett a 2024-es párizsi olimpiára.Martinek emlékeztetett rá, korábban már kétszer is előfordult, hogy az Eb-n indulási jogot szerző versenyző végül nem indult az ötkarikás játékokon, mivel nemenként két-két öttusázó állhat rajthoz az olimpián, és például az előző, tokiói játékokra a férfiak öt, míg a hölgyek három kvótát szereztek.További indulási jogot még a világranglista alapján és a vb első három helyezettjeként lehet szerezni. Az 58 éves Martinek arra utalva, hogy a vb alig egy hónnappal a párizsi játékok előtt lesz, kifejtette, nem könnyű ilyen rövid időn belül kétszer csúcsformát időzíteni, de példaként hozta fel, hogy a tokiói olimpia előtt pont Marosi Ádám állt egyéniben vb-dobogón, majd a japán fővárosban a pontszerző hatodikként ért célba.„A lehetőség adott, az a kérdés, hogy mennyire fogunk tudni élni vele. Igazából az olimpia a cél, hogy ott álljunk minél magasabb pozícióban. Hasonlóan az elmúlt olimpiához egy-egy érem és pontszerző helyezés mindenféleképpen benne lehet a fiúkkal és a lányokkal közösen gondolkodva, de nem lehetetlen, hogy mindkettő sikerüljön mindkét nemben" – mondta Martinek.(MTI) Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
Párizs 2024 – Martinek egy-egy érmet és pontszerző helyet remél az öttusázóktól
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/12/22 15:23
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/12/22 15:23
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/12/21 17:36
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/12/21 15:17
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/12/21 15:07
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/12/21 15:05
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/12/21 15:02
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/12/21 15:00
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/12/21 14:58
- de Nyugati Jelen Arad
- 2023/12/21 14:57
