Párizs 2024 – Legfeljebb kétperces tartalmakat tölthetnek fel a sportolók az oldalaikra babu 2024. 01. 15., h – 16:16 Sport A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elkészítette a közösségi médiában megjeleníthető posztokra vonatkozó előírásait az idei párizsi játékokon szereplő sportolók számára. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elkészítette a közösségi médiában megjeleníthető posztokra vonatkozó előírásait az idei párizsi játékokon szereplő sportolók számára.Az olimpia ideje alatt a versenyzők élőben nem jelentkezhetnek be közösségi felületeiken, de képeket, audio- és videótartalmakat közzétehetnek, utóbbiak hossza pedig legfeljebb két perc lehet.Az „élőzés” mellett a mesterséges intelligenciával készült anyagok posztolását is tiltja a NOB friss szabályzata, amely arra is kitér, hogy a tartalmaknak az olimpiai mozgalom értékeivel összhangban kell lenniük, illetve mások személyiségi jogait nem sérthetik – közös fotó és videó csak az adott személy beleegyezésével jeleníthető meg –, és nem lehetnek kirekesztőek, illetve ízléstelenek.A szabályok a megnyitó és záróünnepségre is vonatkoznak, valamint az olimpiai falura, a verseny- és edzéshelyszínekre. A versenyekre további korlátozások is érvényesek, ugyanis az adott szám rajtja előtt maximum egy órával lehet feltölteni tartalmat, a verseny után pedig csak akkor, amikor az adott sportoló már elhagyta a vegyes zónát és a doppingellenőrzés helyét. Ezen felül csak saját telefonnal készült fotó megjelenítése engedélyezett és semmilyen reklám nem jelenhet meg a felvételeken, ugyanakkor az olimpikonok név és termék említése nélkül köszönetet mondhatnak támogatóiknak posztjaikban.(Forrás: MTI) Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
Párizs 2024 – Legfeljebb kétperces tartalmakat tölthetnek fel a sportolók az oldalaikra
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/01/15 14:16
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/01/15 14:15
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/01/15 14:14
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/01/12 15:30
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/01/12 15:27
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/01/12 15:24
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/01/12 15:14
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/01/12 14:26
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/01/12 14:23
