„Nagy ajándék az igazság keresése, annak fellelése és a hozzá való ragaszkodás”

„Nagy ajándék az igazság keresése, annak fellelése és a hozzá való ragaszkodás” Balta János babu 2024. 10. 08., k – 17:11 Arad Jelenidő Október 6-án, vasárnap az arad-belvárosi római katolikus templomban 17 órakor kezdődött a szentmise a vértanúk emlékére, ahova a fiatalok által hordozott, felkoszorúzott feszület nyomában, orgonazene és a templomkórus éneke közepette vonultak be a különböző felekezetekhez tartozó egyházi elöljárók és lelkészek, köztük a szentmise főcelebránsa és ünnepi szónoka, ft. dr. Udvardy György, a Veszprémi Főegyházmegye érseke. Október 6-án, vasárnap az arad-belvárosi római katolikus templomban 17 órakor kezdődött a szentmise a vértanúk emlékére, ahova a fiatalok által hordozott, felkoszorúzott feszület nyomában, orgonazene és a templomkórus éneke közepette vonultak be a különböző felekezetekhez tartozó egyházi elöljárók és lelkészek, köztük a szentmise főcelebránsa és ünnepi szónoka, ft. dr. Udvardy György, a Veszprémi Főegyházmegye érseke. Az érsek nagy szeretettel és tisztelettel köszöntötte a megjelent világi elöljárókat és a híveket. „Minden áldozat, amit az embertársainkért és a világért teszünk, az Krisztusban nyer értelmet, áldást és feloldozást. Ebben a szellemben mutatjuk be a szentmiseáldozatot és hisszük, hogy a közös emlékezés nem a múltba irányul, hanem a jövő távlatait nyitja meg előttünk.” A szentgyónás közös elmondását követően a szentleckéből nt. Jakab István evangélikus-lutheránus lelkipásztor olvasott fel, nt. Tóbiás Tibor-György református esperes, Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből idézett, Kiss Mihály szerpap olvasta fel az evangéliumot Szent Máté könyvéből. A szentleckéből felolvasott még Bak Mária, Matekovits Mihály és Fekete Károly.Ünnepi szentbeszédében a veszprémi érsek azokról beszélt, akiknek megölték a testét, de lelkét nem tudták elpusztítani, kiszakítani Krisztus szeretetéből. „Köszönjük meg azokat a krisztusi erényeket, amelyeket az előttünk járók megvalósítottak és az aradi vértanúk ma elénk állítanak. Megemlékezésen vagyunk, erőt akarunk meríteni, hiszen a megemlékezés, erőmerítés, amiből jövőt akarunk formálni. Népet, nemzetet, kultúrát, Istenhez méltó embert. A nép, amely vágyakozott a szabadságra, a nép, amelynek példaképei vannak, biztosan erényesnek akar lenni Krisztus áldozata miatt. Testvérek, ha nem lenne áldozat, nem lenne előttünk Krisztus, az Isten fia, aki kiengesztel bennünket az Atyánál, aki megadta a lehetőséget, hogy legyőzzük a magunk gyengeségét, akkor nagyon nehéz lenne jövőről, az áldozat értelméről beszélni. Jézus Krisztusnak a megtestesülése, annak a gesztusa, annak a megnyilvánulása, miszerint megyek azokhoz, akikhez Atyám küldött, mert szereti az embert, akit megalkotott. Azért tette, mert reményt és jövőt akart adni az embernek, ezért Jézus beleszületett az ember életébe. Egyértelmű, hogy az ember békéje, jövője, egész élete az Atya akaratán múlik. A sorsközösség Jézus megtestesüléséből, tanításából látszik, hiszen nemcsak a magunk életét éljük csupán, nem az egyéni élet számít csupán, hanem sorsközösséget vállalunk azokért, akik az életüket adták értünk. Jézus tudatos áldozatvállalása, a tanítványaival szembeni gesztusa, hogy megmosta azok lábait és életét adta értünk, hogy nekünk boldog életünk legyen. Ez a tudat képessé tesz bennünket arra, hogy életünk során tudjunk szolgálni, dolgozni, közösséget teremteni, azzal tudjunk sorsközösséget vállalni, és szükség esetén az életünket is adjuk értük. Mert az életünk egyszeri, megismételhetetlen és feláldozható. A mai napon azokra emlékezünk, akik vallásos meggyőződéstől függetlenül, az életüket adták az adott szó kötelezettsége okán. (…) A kimondott szó erejében bíztak, mert a kimondott szó, amit az ember, embernek tesz, az végérvényes, nem visszavonható, irgalmas, igazságos, életerős. Nagy szükségünk van arra, hogy az életünkben kimondott szavak a hűség kijelentéseivé váljanak, a megküzdött, az áldozatot vállaló hűségé. Mindez nincs ellentétben az igazsággal, amit egész életükben szerettek, miközben közösséget szolgáltak. Utolsó napjaikig hittek Istenben, az ítélet igazságosságában, az irgalomban és a lélek feltámadásában. A megemlékezés pillanataiban, a vértanúk példája erősítse meg, ismertesse meg hitünk gazdagságát, nem csak azt, hogy hiszünk, hanem azt is, hogyan hiszünk. Megköszönjük hőseink áldozatát, a szolgálatukat. Megköszönjük azt is, hogy az igazságot, amit megismertek, mindig követték, hiszen a megismert igazság, kötelező érvényű. Manapság, a társadalomban sokféle vélemény fogalmazódik meg az igazságról, amiről azt mondjuk: annyiféle igazság van, ahányan vagyunk. Sokan nem hisznek az igazság létében, vagy ha van, az nem kötelez semmire, noha az igazság, ha közismert, az mindig kötelez, hogy ahhoz igazítsuk lépteinket, hogy Istennek az útját, az Ő szándékát kövessük. Nagy ajándék az igazság keresése, annak fellelése és a hozzá való ragaszkodás. Köszönjük az igazságot és a szabadságot, hiszen Krisztus megismerése szabadságot jelent, Krisztus igazsága megszabadítást jelent. Ugyanakkor arra is figyelmeztetnek: a szabadságot jogunk van elnyerni, azért meg kell küzdeni. A vértanúk az igazság követésében, a szabadság megvédésében, az áldozatvállalásukban bátran az életüket áldozták.  Istennek megköszönjük a hős tábornokok, valamint azoknak a példáját is, akiket nem avattak hősökké, hanem jeltelen sírokban pihennek. Az ő példájuk arra buzdít, hogy vigyázzunk egymásra, együtt járjunk a hit, a béke útján. Imádkozzunk azokért, akiket megöltek az igazság védelmében” – zárta ünnepi prédikációját ft. dr. Udvardy György veszprémi érsek. A megemlékező szentmisén sokan járultak szentáldozáshoz, az ünnepélyes szertartás nemzeti imánk közös megszólaltatásával, felemelő hangulatban zárult. Fáklyás felvonulásA megemlékező szertartás után Matekovits Mihály irányításával a fiatalok által hordozott vértanúk közös tablójával, a felkoszorúzott feszület vezetésével elindult a fáklyás felvonulás a Szabadság-szoborhoz. Út közben a közlekedési rendőrség leállította a forgalmat, biztosítva a szabad utat. Hozzászólások Szupercím: Megemlékező szertartás a nagytemplomban Sliderban megjelenés: Ki


Citește articolul complet pe Nyugati Jelen Arad

Alte știri din Nyugati Jelen Arad