Mindhárom versenyszámban éremesélyes az olimpián Szőcs Bernadette babu 2024. 07. 22., h – 16:48 Sport Három kategóriában lesz érdekelt a pénteken rajtoló párizsi olimpián a marosvásárhelyi asztaliteniszező. Szőcs Bernadette célja, hogy pályafutása legnagyobb sikereként érmet szerezzen az ötkarikás játékokon. Három kategóriában lesz érdekelt a pénteken rajtoló párizsi olimpián a marosvásárhelyi asztaliteniszező. Szőcs Bernadette célja, hogy pályafutása legnagyobb sikereként érmet szerezzen az ötkarikás játékokon.A női asztaliteniszezők világranglistáján Szőcs Bernadette a legjobb európai sportolóként a 10. helyet foglalja el. A párizsi olimpia női egyéni versenyszámában viszont az előkelő 5. pozícióból várja a küzdelmeket.A marosvásárhelyi születésű kiválóság egyértelmű célja, hogy érmet szerezzen, ezzel valóra válna a régóta dédelgetett álma. A Bukaresti Steauánál leigazolt sportolónak azonban nagyon kemény feladata lesz, hiszen ahhoz, hogy dobogós helyen végezzen, akár két jobban rangsorolt, kínai, japán, vagy koreai vetélytársát is le kellene győznie. Egyébként az ázsiai versenyzők által uralt mezőnyben az első tíz kiemelt között Szőcs mellett még csak a Puerto Ricó-i Adriana Diaz található.Berni az egyéni mellett a női csapatversenyben Elizabeta Samara, Adina Diaconu és Andreea Dragoman összetételben, valamint vegyespárosban Ovidiu Ionescuval is képviseli Romániát a francia fővárosban. Ebben a két kategóriában szintén reménykedhet az éremszerzésben, ugyanis csapatban a 4., vegyesben pedig a 7. kiemeltek lesznek.Az eddig négy olimpián indult Szőcs a legjobb eredményeit a három évvel ezelőtt rendezett tokiói játékokon érte el, ahol a női csapatversenyben E. Samara és Daniela Dodean trióval az 5. helyen végeztek, akárcsak a vegyespárosban Ovidiu Ionescu oldalán.Az asztalitenisz versenyek július 27-én, szombaton kezdődnek Párizsban és augusztus 10-éig tartanak, a két héten keresztül egy, vagy több versenyszámban minden nap játszanak mérkőzéseket.(Forrás: szekelysport) Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
Mindhárom versenyszámban éremesélyes az olimpián Szőcs Bernadette
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/22 13:48
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/22 13:44
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/19 15:01
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/19 15:00
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/19 14:24
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/19 14:20
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/19 13:50
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/19 13:49
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/19 13:45
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/07/19 13:27
