Menedzsert keresnek a megyei könyvtár élére

Menedzsert keresnek a megyei könyvtár élére Takáts D. Ágnes babu 2024. 10. 23., sze – 16:58 Arad Jelenidő Az Arad Megyei Tanács pályázatot hirdet az A. D. Xenopol Megyei Könyvtár menedzseri pozíciójának betöltésére. A hivatalos bejelentés szerint a pályázatok és a versenyre benyújtott dokumentumok leadásának határideje november 18. Az Arad Megyei Tanács pályázatot hirdet az A. D. Xenopol Megyei Könyvtár menedzseri pozíciójának betöltésére. A hivatalos bejelentés szerint a pályázatok és a versenyre benyújtott dokumentumok leadásának határideje november 18.Ezt követően, november 19–20. között kerül sor a benyújtott dokumentumok ellenőrzésére, majd november 21. – december 3. között lesz a menedzsment-projektek első szakaszban történő elemzése. December 11-én tartják a projektek bemutatását egy interjú során.Az első szakasz lezárását követően 24 órán belül az eredményeket írásban és az Arad Megyei Tanács, valamint a könyvtár hivatalos weboldalán, illetve az intézmények székhelyén is közzéteszik.A második szakasz után 24 órán belül a verseny végleges eredményei is elérhetővé válnak, és nyilvánosságra hozzák őket.Az elégedetlen pályázók óvást nyújthatnak be az Arad Megyei Tanács Humánerőforrás-kezelési Szolgálatánál. Az óvási határidő lejárta után 24 órán belül nyilvánosságra hozzák a verseny utolsó eredményét.A pályázati anyagokat és a menedzsment-projekteket november 18-ig lehet leadni az Arad Megyei Tanács humánerőforrás-kezelési szolgálatán, az első emelet EI 05-ös szobájában, hétfőtől csütörtökig 8–16.30, pénteken pedig 8–14 óra között – tájékoztat a megyei tanács.A pályázók számára előírt minimális követelmények a következők: román vagy európai uniós állampolgárság, felsőfokú végzettség (humán tudományok vagy a művészet területén szerzett alapképzési vagy azzal egyenértékű oklevél), legalább 5 éves szakmai tapasztalat a végzettség szerinti szakterületen, legalább 1 éves tapasztalat kulturális intézmény vezetésében vagy a menedzsment területén szerzett szakképesítés.A pályázathoz szükséges bibliográfia elérhető az Arad Megyei Tanács (www.cjarad.ro) és az A. D. Xenopol Megyei Könyvtár (www.bibliotecaarad.ro) hivatalos honlapjain. Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki


Citește articolul complet pe Nyugati Jelen Arad

Alte știri din Nyugati Jelen Arad