Megőrizték a templomot és a hitet

Megőrizték a templomot és a hitet Balta János babu 2024. 07. 04., cs – 17:47 Arad Jelenidő Az elmúlt szombaton Németszentpéteren, a németek betelepítésének a 300., a helybeli római katolikus templom építésének a 250. évfordulóját ünnepelték, amiről részletesen beszámoltunk. Arról is, hogy az ünnepségen a németországi leszármazottak egy autóbusznyi csoportja is részt vett. Az elmúlt szombaton Németszentpéteren, a németek betelepítésének a 300., a helybeli római katolikus templom építésének a 250. évfordulóját ünnepelték, amiről részletesen beszámoltunk. Arról is, hogy az ünnepségen a németországi leszármazottak egy autóbusznyi csoportja is részt vett. A templomban megtartott szentmisén számos környékbeli katolikus lelkész és egyházi elöljáró társaságában a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye általános helynöke, valamint a németországi vendégek vezetője is köszöntőt mondott, németül. A temesvári vikárius románul is köszöntötte a helybeli polgármestert és a híveket. A németszentpéteri magyarokat, akik a megpróbáltatások és a szegénység idején is kitartottak a településük, valamint a hitük és a templomuk mellett, az anyanyelvükön azonban senki egy szóval sem köszöntötte.A szentmise után egy csoportjukkal elbeszélgetve megtudtam, hogy a templom falán elhelyezett fekete márványtáblát három évvel ezelőtt szerelték fel, azon németül, magyarul és románul írja, hogy a templomot Mária Terézia építtette. A mostani ünnepség szórólapján is három nyelven hirdetik: Templombúcsú 2024. 06. 29. Amint keserű szájízzel hozzáfűzték: azt hitték, hogy a szentmisén valaki a helybeli magyarokhoz is szól az anyanyelvükön, de sajnos, rájuk senki nem gondolt. Fiatal korukban a templombúcsú három napig tartott: szombaton állították fel a májfát, amire egy kalapot, egy fejkendőt, valamint egy üveg bort is akasztottak. A fa augusztusig állt a helyén, akkor vették le a bort, a kalapot és a kendőt. Vasárnap tartották a szentmisét, este bált szerveztek. Hétfőn a lányok rózsaszínű ruhába öltöztek, majd kisorsolták a rozmaringos koszorút, amiért a legények versengtek. Akinek sikerült megvásárolnia, megajándékozta vele a leányt, akinek udvarolt, azt hamarosan feleségül is vette. Akkoriban a németek laktak legtöbben a faluban, magyarok is elég sokan voltak, románok azonban csak a németek kivándorlása után költöztek ide. A templommal szemben lévő egykori iskolájuknak az épülete, ahol még magyarul tanultak, teljesen lepusztulva, elhagyatva éktelenkedik – mondta el érdeklődésünkre Magyar Rozália, Túri Katalin és a leánya, Ramóna. Hozzászólások Szupercím: Németszentpéteri magyarokkal beszélgettünk Sliderban megjelenés: Ki


Citește articolul complet pe Nyugati Jelen Arad

Alte știri din Nyugati Jelen Arad