Meghalt a legendás olasz futballista, „Róma Szíve”

Meghalt a legendás olasz futballista, „Róma Szíve” babu 2024. 02. 06., k – 16:15 Sport Nyolcvannyolc éves korában meghalt az olasz válogatott és az AS Roma korábbi kiválósága, Giacomo Losi – közölte hivatalos oldalán a római klubcsapat. A korábbi védő teljes pályafutását a fővárosi egyesületnél töltötte, a nemzeti csapattal pedig részt vett az 1962-es világbajnokságon. Nyolcvannyolc éves korában meghalt az olasz válogatott és az AS Roma korábbi kiválósága, Giacomo Losi – közölte hivatalos oldalán a római klubcsapat. A korábbi védő teljes pályafutását a fővárosi egyesületnél töltötte, a nemzeti csapattal pedig részt vett az 1962-es világbajnokságon.Giacomo Losi Cremonában nevelkedett, a Cremonese játékosa volt, 1955-ben igazolt az AS Romához, ahol teljes felnőttpályafutását töltötte 1969-es visszavonulásáig. A többnyire szélső védőként – esetenként középhátvédként is – játszó Losi 450 tétmérkőzésen lépett pályára a fővárosi klub színeiben, amivel csúcstartó lett.Rekordját 38 évvel később, 2007 januárjában Francesco Totti döntötte meg, később Daniele de Rossi is túlszárnyalta, így Giacomo Losi 3. az AS Roma szereplési örökrangsorában. a fővárosi klub színeiben lejátszott mérkőzések jelentős részében (299 alkalommal) a csapatkapitányi karszalagot is ő viselte.Losi tizennégy éves római karrierje alatt kétszer nyert Olasz Kupát (1963–1964, 1968–1969) a „farkasokkal”, valamint a Vásárvárosok Kupáját (VVK) is elhódította az 1960–1961-es kiírásban. Az olasz válogatottban 11-szer lépett pályára, ott volt a kerettel az 1962-es világbajnokságon, amelyen Olaszország Nyugat-Németország és a házigazda Chile mögött 3. lett a csoportban, ezzel búcsúzott.A kőkemény, ugyanakkor technikás védőt „Róma Szíve” becenévvel illették a szurkolók, ami egy 1961-es meccs után ragadt rá. Az AS Roma 2:2-re állt a Sampdoria ellen, Losi megsérült, de nem volt több cseréje csapatának, így folytatta a játékot. Sőt, a győztes gólt is ő maga szerezte – sérülten – egy szögletet követően.(Forrás: index) Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki


Citește articolul complet pe Nyugati Jelen Arad

Alte știri din Nyugati Jelen Arad