Marozsán szeretné kiélvezni a Wawrinka elleni győzelmet babu 2025. 10. 02., cs – 14:08 Sport Marozsán Fábián számított rá, hogy hullámvölgybe kerülhet, de ebből szerencséjére gyorsan ki tudott lábalni, és legyőzte a svájciak legendáját, Stan Wawrinkát a sanghaji keménypályás tenisztorna első fordulójában. Marozsán Fábián számított rá, hogy hullámvölgybe kerülhet, de ebből szerencséjére gyorsan ki tudott lábalni, és legyőzte a svájciak legendáját, Stan Wawrinkát a sanghaji keménypályás tenisztorna első fordulójában.„Tudtam, hogy az első játszmában mutatott teniszemet nehéz lesz végig fenntartani, és jött is egy kisebb hullámvölgy. Wawrinka elhúzott 4:1-re, de sikerült gyorsan átesnem a holtponton, visszaküzdöttem magam a szettbe. Így persze fájó volt, hogy nem tudtam kettőben lezárni, de mindvégig arra gondoltam, hogy a végén én fogom jobban bírni. Ugyanakkor láttam Wawrinkán, hogy egyfolytában figyel engem, nagyon rutinos játékos, ezért utólag visszagondolva nagyon jó érzés, hogy a végén én voltam az erősebb, és legyőztem egy legendát” – idézte csapata közleménye a világranglistán 52. magyar játékost.Megjegyezte, jó emlékei vannak Sanghajból, viszont ezúttal nem sok ideje volt arra, hogy szokja a körülményeket, ugyanis néhány napja érkezett csak meg Pekingből, ahol a korábbi világelső Jannik Sinnerrel szemben búcsúzott a negyeddöntőben.A svájci játékos felett aratott háromjátszmás győzelemmel kapcsolatban Marozsán hozzátette, a centerpályán saját csapatán kívül szinte mindenki ellene drukkolt, ezért is ilyen értékes siker ez, amit kicsit szeretne kiélvezni, mielőtt a következő összecsapásra gondol.Marozsán a 64 között a világranglistán ötödik Taylor Fritz ellen játszik, eddigi egyetlen párbajukat, tavaly az Ausztrál Openen az amerikai nyerte négy szettben. A mérkőzést pénteken vagy szombaton rendezik.*Stollár Fanny és japán társa, Kato Miju két játszmában legyőzte a hetedik helyen kiemelt Babos Tímea, Luisa Stefani magyar, brazil kettőst a 8,96 millió dollár összdíjazású pekingi keménypályás női tenisztorna párosversenyének csütörtöki negyeddöntőjében.A 32 percig tartó első szett sima volt, miután Stollárék kétszer is elvették Babosék adogatását. A folytatásban ugyancsak egy brékkel már 4:1-re vezetett a magyar-japán duó, de a rivális innen egyenlített. A hajrá azonban Stolláréknak sikerült jobban, és lezárták az 1 óra 22 perces csatát.Az elődöntőben az Anna Danyilina, Aleksandra Krunic kazah, szerb vagy a Priscilla Hon, Karolina Muchova ausztrál, cseh kettős vár rájuk.(Forrás: MTI) Hozzászólások Szupercím: Stollárék legyőzték Babosékat a pekingi negyeddöntőben Sliderban megjelenés: Ki
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/10/02 09:19
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/10/02 09:15
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/10/02 07:41
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/10/01 12:01
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/10/01 11:59
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/10/01 11:28
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/10/01 11:27
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/10/01 11:26
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/10/01 11:25
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/10/01 11:23
