Magyar színekben versenyzik ezentúl Nagy Nándor Gáspár-Barra Réka babu 2024. 09. 11., sze – 17:00 Hunyad Jelenidő Veszprémben folytatja pályafutását az idén érettségizett Nagy Nándor, Hunyad megyei ifjú úszó, aki számos hazai országos verseny díjazottja. Első veszprémi edzése után beszélgettünk. Veszprémben folytatja pályafutását az idén érettségizett Nagy Nándor, Hunyad megyei ifjú úszó, aki számos hazai országos verseny díjazottja. Első veszprémi edzése után beszélgettünk. – Hosszas mérlegelés után végül az a döntés született, hogy Veszprémben folytatom az úszást és egyben a tanulmányaimat is. Felvételt nyertem a Pannon Egyetem műszaki menedzsment szakára. – Ez gondolom, azt jelenti, hogy ezután már magyar színekben fogsz versenyezni.– Igen, de ez még egy hosszabb folyamat. Ilyen esetben az a szabály, hogy bizonyos ideig nem vehetek részt nemzetközi versenyen. Ez maximum három év lehet, de a magyar, az európai, illetve a világ úszószövetség egyeztetésén múlik, hogy mennyi lesz ez az idő. Jó esetben akár egy évre is rövidíthető. – Belföldi versenyeken azért indulhatsz?– Persze, az országos bajnokságon, és kisebb belföldi versenyeken részt vehetek. Illetve nemzetközi versenyekre is mehetek, csak nem fognak pontozni. – Magyarország úszásban nagyhatalomnak számít. A te korosztályodban milyen a mezőny?– Magyarország mindig is élen járt ebben a sportban. Most is nagyon sok tehetséges fiatal van, akik nagyon jól úsznak. Itt Veszprémben Szokolai László edzőhöz kerültem, Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid volt edzőjéhez. A mezőny nagyon erős. De lényegesen jobbak itt a feltételek. Régi álmom volt, hogy 50 méteres medencében edzhessek. Itt az van. És más a hozzáállás az edzéshez. Sokkal profibbak az emberek.– Sokat köszönhetsz a vajdahunyadi edződnek is. Ő mit szólt a döntésedhez?– Támogatott. Vajdahunyadon Anca Băjan volt az edzőm. Elfogadta a döntésemet. Elvileg maradhattam volna Vajdahunyadon. Volt már, aki érettségi után átigazolt más klubhoz, de továbbra is Vajdahunyadon edzett. Én nem láttam ezt opciónak. Sem a továbbtanulás, sem az úszói pálya szempontjából. – Legutóbbi beszélgetésünkkor még nyitott kérdés volt, hogy milyen úszótávra fogsz fókuszálni a továbbiakban. Merthogy jól ment ez is, az is. Ez azóta letisztult?– Hát mindenképp a hosszútáv marad, 200-on felül. Decemberben lesz rövidpályás országos bajnokság. Arra 200, 400, 800, 1500-ra is készülök. Nyilván nem leszek még topformában, de az már irányt adó lehet. Azután döntünk, hogy merre tovább. Mindenképp 200-tól felfele, akár 10 kilométerig.– A 10 kilométer kapcsán... a nyáron nyíltvízi 10 kilométeres versenyen is részt vettél. Milyen élmény volt?– Borzalmas. Ha egy szóval kellene jellemezni, ennyit mondhatnék róla. Tudtam mások elmondásából, hogy nem leányálom, felkészültem a legrosszabbra, úgyhogy nem ért nagy traumaként, de tény, hogy már a táv felénél fájtak a karjaim. A távot befejeztem, és igazából innen már csak felfelé lehet haladni. – Nyár vége van. Lassan mindenkinek véget ér a vakáció. Te már e héten elkezdted az edzéseket. Sikerült a nyáron egy kicsit lazítani?– Igen. Nekem kicsit korábban véget ért az iskola, július közepéig még edztem, de utána 2-3 hetet teljesen kikapcsoltam fizikailag és mentálisan is. A barátaimmal, a családommal töltöttem az időt. Szükségem volt erre, hogy fel tudjak töltődni, újult erővel vágjak neki az új kalandnak. – Örülök, hogy sikerült feltöltődnöd, döntést hoznod. Jó edzést kívánok és sok sikert magyar színekben!– Köszönöm! Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/11 13:57
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/11 13:29
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/11 13:14
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/11 07:53
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/10 14:40
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/09/10 14:38
