Levél az életed? babu 2026. 06. 08., h – 17:26 Arad Hitélet Az Örökkévaló Isten, aki fizikai szemünkkel nem látható, számos Istenfélő hívő szolgája által mutatkozott be már az ember számára. Igaz, fizikai szemünkkel nem láthatjuk Őt, mert fényes, dicsőséges voltát az emberi test nem tudná elviselni. Az első emberpár tagjai, akik még nem szenvedték el a bűn okozta átkot, naponként találkozhattak az Örökkévalóval, hiszen tiszta, bűntelen személyként társaloghattak teremtőjükkel. „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” (Filippi 4, 13)Az Örökkévaló Isten, aki fizikai szemünkkel nem látható, számos Istenfélő hívő szolgája által mutatkozott be már az ember számára. Igaz, fizikai szemünkkel nem láthatjuk Őt, mert fényes, dicsőséges voltát az emberi test nem tudná elviselni. Az első emberpár tagjai, akik még nem szenvedték el a bűn okozta átkot, naponként találkozhattak az Örökkévalóval, hiszen tiszta, bűntelen személyként társaloghattak teremtőjükkel. Ő mint boldog szülő naponként igyekezett társalogni velük, és ezzel a közösségi kapcsolat örömeit élvezhették együtt. Azt is tudjuk a Biblia leírásából, hogy a Teremtő Isten először a szellemi világot népesítette be, mert Ő az örök szeretet, és a szeretetnek társra, közösségre van szüksége. Az ember is érzi, hogy a magányosság, az egyedüllét nem boldogító. Ezt az érzést nem kellett Istennek elmagyarázni, hiszen Ő maga is örök Szentháromságban létezik. Atya, Fiú, Szentlélek Isten. A szeretetnek alapvető tulajdonsága, hogy kiáradó, s így tehát társra van szüksége. Az ember is mindig akkor éli meg létének teljességét, ha megtalálja igazi, őszinte, szerető társát, akivel boldog egyetértésben tudnak élni. Ezen felül a boldogságot növeli, ha Istentől nyert ajándékkal bővül a család, gyermekáldásban is részesülnek. Kedves nemzettársaim! Az Örökkévaló Isten a szeretet megtestesítője. Ezt abból az alapállásból kiindulva értjük meg, hogy Isten először benépesítette a mennyet, a szellemi világot, majd a Földet és mindazt, ami rajta van. A teremtés csodáját véges emberi értelmünkkel nem igazán tudjuk megérteni, hiszen, az öröktől fogva létező személyéről is csak a Bibliában leírt eseményekből értesülünk. Fontos információ az örökkévaló Istenről: amikor Mózes az állatok legeltetése közben észrevett egy égő csipkebokrot, döbbenettel látta, hogy ég a bokor, de nem semmisül meg. Ekkor hallotta az örökkévaló felhívását, magyarázatát, s Mózes megbízatást kapott arra, hogy ő vezesse ki Izrael népét az egyiptomi fogságból. Döbbenetes kérdése ekkor Mózesnek az volt: ha a fáraó megkérdezi tőle, mi a neve annak, aki őt küldi, azt a választ kapta: Vagyok küldött hozzád. Maga a vagyok szó ismert, de meghatározni kezdetét, végét nem tudjuk. Ha az anyagvilágra gondolunk, ott van egy meghatározás: „Az anyag, tudatunktól függetlenül létező objektív valóság.” Az örökkévaló Isten létére, csak hittel tudunk gondolni, mert véges értelmünkkel sem kezdetet, sem véget nem határozhatunk meg, hiszen Ő örökkévaló. A fizikai anyagokat is a Teremtő a láthatatlanból hozta elő. Ezekre is vonatkozik a meghatározás: A hit a nem látott dolgok valósága. Így a láthatatlan oxigén a láthatatlan hidrogénnel egyesülve, látható vizet hoz létre. Egy csodálatos megismerés a kereszthalál, majd a feltámadás után történt, amikor maga Jézus Krisztus szólította meg Sault, és ettől kezdve az Ige Pál apostol néven szól róla. Drága magyar testvéreim! Az Örökkévaló a tanítványok sokaságát készítette fel a nagy megváltási munka folytatására még a mennybemenetele előtt, mondván nekik: „És lesztek az én tanúim”. Alapvető fontosságú a hit szempontjából, hogy mindazt, ami a Bibliában szerepel, szem- és fültanúk örökítették meg. Sőt ők maguk is fel voltak ruházva a csodatevés erejével, amit Jézus Krisztus keresztáldozata nevében tehettek meg. A pünkösdi prédikációt sokan hallgatták, amiben nagyon fontos felhívása volt Péter apostolnak: „Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől!” A hallgatók között ugyanis nagyon sokan voltak, akik maguk is kiáltották a keresztre feszítés alkalmával: „Vére rajtunk és a mi fiainkon.” A tragédia, a büntetés be is következett, ugyanis 70-ben a rómaiak elfoglalták Jeruzsálemet, ahol a templomot lerombolták, és következett a szétszóratás a világ minden részére. Bár az új izraeli állam 1948-ban létre jött, de ma sem találunk a világban olyan országot, ahol zsidó ember ne élne. Az Örtökkévaló ígérete valósult meg ezzel is, hiszen a Biblia világosan ír az isteni kijelentésről: „Az utolsó időben, újra összegyűjtöm népemet”. Mindez egyértelmű előrejelzés az Örökkévaló részéről, hogy milyen keserves napokra számíthatunk. Fonkntos: Jézus kérte, hogy legyünk továbbra is a megváltás képviselői, életvitelünkkel az Ő üzenetét adjuk tovább az embereknek, mint egy olyan levelet, amely tőle érkezett saját fotójával. Aki a Megváltó Jézus Krisztust igazán szívébe fogadja, életével az Ő személyét tükrözi. Így lehetünk az emberek számára, pozitív, derűt keltő levele Jézus Krisztusnak, s így megnyittatik a boldog örökkévalóság számunkra. Van viszont egy másik ország is, ahol keserű könnyek hullnak majd a pokol tüzében. Drága magyar testvéreim, fogadjuk el Jézus tanácsát, nyíljon meg a szívünk ajtaja előtte, és akkor kitörlődik örökre a keserűség életünkből, Jézus boldog üzenetét olvashatják embertársaink, szeretteink már itt, és azután az örökkévalóságban is. Adja Isten, hogy „örömlevélként” hirdesd: „A Szabadító elközelgett.”Bátkai Sándor Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/06/08 13:45
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/06/08 13:41
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/06/08 13:37
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/06/08 13:34
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/06/08 12:03
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/06/08 11:59
- de Nyugati Jelen Arad
- 2026/06/08 11:57
