Kijelölték a közszállítási vállalat igazgatótanácsának tagjait

Kijelölték a közszállítási vállalat igazgatótanácsának tagjait Bognár Tünde babu 2026. 02. 20., p – 14:59 Arad Jelenidő Azt követően, hogy a helyi önkormányzat többszöri próbálkozása ellenére nem sikerült kijelölje a CTP közszállítási vállalat igazgatótanácsának tagjait, február 20-ai ülésén négy igazgatótanácsbeli tagot sikerült kijelöljenek. Azt követően, hogy a helyi önkormányzat többszöri próbálkozása ellenére nem sikerült kijelölje a CTP közszállítási vállalat igazgatótanácsának tagjait, február 20-ai ülésén négy igazgatótanácsbeli tagot sikerült kijelöljenek. Az igazgatótanács tagjait a törvényekben megszabott határidő szerint március 31-ig kell kijelöljék, így a döntés egyre sürgetőbbé vált, e mellett az önkormányzat szerette volna ötről három főre csökkenteni a tagok számát, de ez, mint kiderült a vállalat alkalmazottainak száma miatt nem volt lehetséges. Három igazgatótanácsbeli tag az 50 főnél kevesebb alkalmazottal rendelkező vállalatok esetében jelölhető ki, a CTP-nek 500 van. A tagok kijelölését bonyolította, hogy a már folyamatban lévő eljárást egy törvénymódosítás miatt gyakorlatilag elölről kellett kezdeni. A novemberben megjelent törvénymódosítás kimondta, hogy az igazgatótanácsosok közül csak egy lehet közigazgatási alkalmazott, a többi tagot a magán szférából kell kijelölni. A helyi tanács jóváhagyta eljárási rendben két közigazgatási alkalmazottal számoltak, név szerint Dan Budával, a megyei tanács megbízott adminisztrátora és Pál Norbert Ervinnel az aradi prefektusi hivataltól.  Az igazgatótanácsbeli tagok kijelölésének késedelme a CTP közszállítási vállalat új igazgatójának kijelölését is hátráltatta, mivel a jelenlegi igazgató, Claudiu Godja négyéves mandátuma lejárt. Az új igazgató kijelöléséhez szeptemberben elindították a szükséges eljárást, de az ideiglenesen kijelölt igazgatótanácsnak nem állt jogában kinevezni az új igazgatót, így Godja ideiglenesen funkciójában maradt. Mivel a CTP igazgatótanácsának kijelölése Dan Budán keresztül Arad Megye Tanácsát is érintette, a megyei tanács február 19-ei ülésén titkos szavazást tartott, hogy eldöntse Budát vagy Pál Norbertet támogatják-e, mert mint említettük, csak egy közigazgatási szereplő lehet az igazgatótanácsban, az Állami Vállalatok Teljesítményét Ellenőrző és Értékelő Ügynökség (AMEPIP) által jóváhagyott listán pedig két személy neve szerepelt. A megyei tanácsosok a szavazás eredményét tekintve Dan Budát támogatták. A városi tanács ülésén szintén részt vevő Mihai Pașca, Arad megye prefektusa is szót kért, felhívva a figyelmet az igazgatótanács tagjainak kijelölésére vonatkozó határidőre és a törvények betartására a döntéshozatal előtt. Tekintve, hogy Dan Buda az Aradi Repülőtér igazgatótanácsának tagja, Leontin Aslău (AUR) városi tanácsos javasolta egy határozat-kiegészítés elfogadását, lehetőséget adva Budának, hogy válasszon a repülőtér és a CTP igazgatótanácsbeli tagság között. A határozat-kiegészítés nem kapott kellő szavazatot, így Lilioara Stepănescu municípiumi titkár javaslatára Buda jelölését elutasították, és a többi jelölt tagságát jóváhagyták. Az igazgatótanács első ülése február 23-án lesz, amelyen Chiș Emanuela Aurelia, Moisescu Ivona Cristina, Pál Norbert-Ervin és Miclea Adrian Mircea vesz részt. Az igazgatótanács ötödik tagját később jelölik ki.  Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki


Citește articolul complet pe Nyugati Jelen Arad

Alte știri din Nyugati Jelen Arad