Kiemelten fontos az oktatás és a tudatos pályaválasztás támogatása

Kiemelten fontos az oktatás és a tudatos pályaválasztás támogatása Takáts D. Ágnes babu 2026. 05. 07., cs – 12:28 Arad Jelenidő Nagy érdeklődés mellett rendezték meg május 6-án a hagyományos oktatási vásárt, amelyet az Arad Megyei Tanfelügyelőség szervez évről évre azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a továbbtanulás előtt álló fiataloknak a megfelelő iskola és pálya kiválasztásában. A rendezvényen a megye számos középiskolája mutatta be képzési kínálatát, szakirányait és a diákok számára elérhető lehetőségeket. Nagy érdeklődés mellett rendezték meg május 6-án a hagyományos oktatási vásárt, amelyet az Arad Megyei Tanfelügyelőség szervez évről évre azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a továbbtanulás előtt álló fiataloknak a megfelelő iskola és pálya kiválasztásában. A rendezvényen a megye számos középiskolája mutatta be képzési kínálatát, szakirányait és a diákok számára elérhető lehetőségeket.Az esemény elsősorban az országos képességfelmérő vizsgára készülő nyolcadikosokat szólította meg, ugyanakkor sok középiskolás fiatal is ellátogatott a vásárra, akik már az egyetemi továbbtanulás vagy egy konkrét szakma iránt érdeklődnek. A résztvevők közvetlenül az intézmények képviselőitől kérhettek tájékoztatást az oktatási programokról, a felvételi lehetőségekről és a későbbi elhelyezkedési esélyekről.A vásáron jelen volt Arad két felsőoktatási intézménye is: az Aurel Vlaicu Egyetem és a Vasile Goldiș Nyugati Egyetem. Az egyetemek standjainál a leendő hallgatók megismerhették az elérhető szakokat, a képzési programokat, valamint azokat a lehetőségeket, amelyek az egyetemi évek alatt és a diploma megszerzése után várják őket.Nagy figyelmet kaptak a közrendvédelmi és sürgősségi beavatkozó szervek bemutatói is. Az Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség, a Román Rendőrség, a Határrendészet és a büntetés-végrehajtási rendszer képviselői speciális felszereléseket, járműveket és technikai eszközöket mutattak be az érdeklődőknek, miközben a hivatásos pályák sajátosságairól és a karrierlehetőségekről is tájékoztatást adtak.A rendezvényen részt vett Iustin Cionca, az Arad Megyei Tanács elnöke is, aki hangsúlyozta, hogy a fiatalok jövője szempontjából kiemelten fontos az oktatás és a tudatos pályaválasztás támogatása. Mint fogalmazott, a diákoknak szükségük van arra, hogy pontos és közvetlen információkat kapjanak azokról a lehetőségekről, amelyek Arad megyében állnak rendelkezésükre, hiszen a közösség fejlődése jól képzett szakemberekre épül minden területen.Az Arad Megyei Tanács támogatja azokat az oktatási kezdeményezéseket és projekteket, amelyek hozzájárulnak a fiatalok szakmai fejlődéséhez, valamint egy modern, versenyképes és a jövő kihívásaira felkészült közösség megerősítéséhez. Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki


Citește articolul complet pe Nyugati Jelen Arad

Alte știri din Nyugati Jelen Arad