Kapocs a Maros babu 2025. 08. 26., k – 15:09 Arad Jelenidő Harmadik alkalommal rendezte meg augusztus 16-án a Dél-alföldi Evezésért Alapítvány a Kapocs a Maros mottójú vizitúrát a Maros folyón. Az Arad–Szeged útvonalon zajló négynapos evezésbe magyar és román csapatok is bekapcsolódtak, a hat kenut szombaton reggel indították útnak a Maros-Ártér Természetvédelmi Park Csálai erdőben székelő látogatói központjától. Harmadik alkalommal rendezte meg augusztus 16-án a Dél-alföldi Evezésért Alapítvány a Kapocs a Maros mottójú vizitúrát a Maros folyón. Az Arad–Szeged útvonalon zajló négynapos evezésbe magyar és román csapatok is bekapcsolódtak, a hat kenut szombaton reggel indították útnak a Maros-Ártér Természetvédelmi Park Csálai erdőben székelő látogatói központjától. A jó hangulatú, közel 30 fős csapathoz aradiak is csatlakoztak, a résztvevők esténként sátorban pihenték ki fáradalmaikat, útközben kisebb pihenőkkel, pancsolással vészelték át szerencsésen a kánikulát. A projektet az Arad és a Csongrád-Csanád Vármegyei önkormányzat is támogatta, a megyék célja ilyen és ehhez hasonló eseményekkel összekapcsolni a két térséget, és felélénkíteni a Maros-Ártér Természetvédelmi Park turizmusát. A vadregényes túra megálmodója, az aradi származású, aktív evezős múlttal rendelkező Krämmer Erika. Az alapítvány elnökével, aki jelenleg a Szegedi SZC Móravárosi Technikum és Szakképző Iskola igazgatóhelyettese és a Szegedi Vízisport Egyesület edzője, a napokban beszélgettünk a kalandos evezésről, annak ötletéről és üzenetéről. – Kérlek, mondj pár szót magadról és aradi kötődéseidről azok számára, akiknek még nem cseng ismerősen a neved. Kicsoda Krämmer Erika? – Apukám Krämmer János (92 éves) kajakos, anyukám (86 éves) evezős volt, így érthető talán, hogy 12 éves koromban elkezdtem evezni. Edzőmnek, Sida Dumitrunak azóta is hálás vagyok, hogy igazi evezőst faragott belőlem. Végig magyar iskolába jártam, az érettségim a Csiky jogelődjében sikerült. Matematikatanáraim: Pop Gizella, Matekovits Mihály és Kóri Erik remek felkészítésének köszönhetően Temesváron végeztem el a matematika egyetemet, így középiskolai tanárrá váltam. 1993 óta élek és dolgozom Szegeden, ahol a Móravárosi Technikum nevelési igazgatóhelyetteseként igyekszem mindent megtenni azért, hogy az ifjúság minél értelmesebb és egészségesebb életet élhessen úgy, hogy közben a környezetet is védi. Az evezést itt is megtaláltam (sárkányhajóban is és evezős hajóban is). Az evezős masters közösség felkérését elfogadtam, így lettem a Dél-alföldi Evezésért Alapítvány kuratóriumának elnöke. Igyekeztem kreatív és aktív módon bekapcsolódni az alapítvány életébe. Mindeközben az elmúlt két évben felnőttoktatási jogviszonyban elvégeztem a sportszervező és evezős edző szakot, így már edzést is tartok a Szegedi Vizisport Egyesület sportolóinak. – Köztudottan a Maros és az evezés szerelmese vagy. Bizonyára ebből is fakad ennek a túrának az ötlete. – Igen, valóban a víz szerelmese vagyok. Nem véletlen, hogy Szegeden pont ott lakok, ahol a Maros a Tiszába ömlik, számomra ez egy szent hely. Egy Erasmus Sport projekt megvalósítása kapcsán merült fel a Kapocs a Maros túra ötlete. Kétszer valósítottuk meg Erasmus támogatással. – Mi a célja ennek a projektnek? – A túra célja egybevágott az Erasmus projektek céljával is. A Dél-Alföldi Evezésért Alapítvány és a romániai Clubul West Sport Arad közös szervezésében megvalósuló túra célja, hogy a Maros folyót ne csupán földrajzi határként, hanem összekötő kapocsként mutassuk be a résztvevők számára.Ez a négynapos, sátorozással és közösségi főzésekkel tarkított vízitúra nemcsak sportesemény, hanem közösségépítő és természetvédelmi kezdeményezés is. A program célja, hogy megmozgassa a fiatalokat, időseket, családokat, hátrányos helyzetűeket és vízparti közösségeket. Egyre több érdeklődő szeretné kipróbálni ezt a testet-lelket megmozgató sportot.A rendezvény az Erasmus+ keretében már szakmai elismerésben részesült, célunk pedig, hogy a Kapocs a Maros egy nap a hazai Vogalonga legyen: egy évről évre bővülő vízi ünnep, amelyben részt venni megtiszteltetés, támogatni pedig hosszú távú befektetés az egészséges jövőbe. – Hogyan fogadták ezt a kezdeményezést a helyi és a megyei döntéshozók? Milyen támogatásokat kaptatok, és mire lenne még szükség a jövőben? – Már az első túra alkalmával mellénk álltak a támogatók: magyar oldalon elsősorban a Szegedi Vízisport Egyesület, illetve Csáki Béla személyében a megyei önkormányzat, a Makói Önkormányzat, idén a Szeged Város Közösségéért Közalapítvány is; a román oldalon a West Club, a Lunca Mureșului, a pécskai polgármester és a Pécskai Turisztikai Központ és idén a megyei önkormányzat is. Támogatást többféle módon is kaptunk. Elsősorban a hajók és a felszerelés – bár fizettünk érte, de kedvezményes árat. A szálláslehetőség: azaz ingyen verhettük fel a sátrakat, és használhattuk a mosdókat a Lunca területén, a Pécskai Turisztikai Központ területén, illetve a Makói Önkormányzat panziójának az udvarán. Külön köszönet jár Antal Péter pécskai polgármester úrnak, aki minden évben friss meleg étellel vár minket, a pécskai új kenyér napi ünnepségsorozat ideje alatt. „Szeressük és tiszteljük a Marost” – Az élménybeszámolókat látva, több aradi bánta, hogy nem tudott az akcióról, másként csatlakozott volna. Hogyan látjátok a jövő évi túra előkészítését? – Ahogyan már mondtam, szeretnénk, ha a túra kinőné magát, szeretnénk, ha hagyománnyá válna, és szeretnénk, ha mindenki tudná már most, hogy jövőre mikor kerül megszervezésre. Ezért neked mondom elsőnek, hogy jövőre augusztus 20–23. lesz a túra időpontja. – Kik nevezhetnek be? Egyáltalán milyen felkészülés kell egy ilyen úthoz? Idén a profi evezők mellett amatőr résztvevők is vállalták a kalandot. – Teljesen amatőrök is benevezhetnek, nekik csak arra kell figyelni, hogy legyen legalább egy a hajóban, aki tud kormányozni és figyelni a vizet. Nem annyira a fizikai igénybevétel a kimerítő, hanem a Maros folyásának a figyelése, különösen most, amikor alig folyik a víz. Tudni kell úgy kanyarogni, ahogyan azt a sodrás megkívánja. Ha ez nem sikerül, akkor időnként ki kell szállni, és a bokáig érő vízben cipelni a hajót. Szabadvízen evezve mindenkinek kell mentőmellényt viselnie, és nem hátrány, ha vízbiztos a jelentkező. A túrát nem ajánljuk azoknak, akiknek víziszonyuk van, ők inkább kövessenek minket a parton egy bicajjal, és segítsenek a táborállításban és a főzésben. Így is lehet élvezni a Maros vadregényes szépségét. –Milyen környezetvédelmi problémákkal szembesültetek a túráitok során? – Szeretünk a szépre emlékezni, de azért nem mehetünk el csukott szemmel a folyóban úszkáló petpalackok és egyéb hulladékok mellett. Nagyrészük nem is látható, mert már rég a folyó mélyére süllyedt, és talán ez a legveszélyesebb. Az egyik fotón bemutatunk egy vasbeton és vas kompozíciót, ami a kis vízállásnak köszönhetően most szinte teljes egészében a felszínen van. Ugyanez a „test”, ha csak kicsivel van a víz alatt, akkor végzetes lehet bármelyik hajó számára. Ezekkel a veszélyes akadályokkal kellene valamit kezdeni. Nehéz megközelíteni, mert a folyó közepén van, csak időnként látható, és kevés embert zavar. De nem jó helyen van! Ehhez hasonlóak a partokon fel-fel bukkanó összetört üvegdarabok, melyekbe, ha mezítláb lépünk bele, akkor komoly sérülést okozhatnak. Sajnos, ezeket is mind mi emberek vittük oda, hagytuk ott. Tervezzük, hogy szervezünk egy olyan túrát is, amelynek során az elénk kerülő szemetet szednénk össze. Ebbe a szemétgyűjtő akcióba aktívan bekapcsolódhat majd mindkét megye önkormányzata. – A Maros és környéke turisztikai fellendítésének ötlete már nem először merül fel az önkormányzatok szintjén. Te hogyan látod mindezt? – Jó lenne, ha minél többen szeretnénk a Marost, és tennénk is érte. Egyelőre én még ott tartok, hogy szomorúan veszem tudomásul, hogy az aradi strand leválasztotta magát a Marosról. Emlékszem – és a 90 feletti szüleim is emlékeznek –, ahogyan sok más ismerősöm is, hogy az aradi strand kincse a Maros volt. Mikor én még fiatal aradi evezős voltam, és a strand környékére értünk a hajóinkkal, nagyon kellett figyelnünk, nehogy valamelyik fürdözőt fejbe kólintsuk a lapáttal, annyira sokan úsztak a Marosban.Tehát: először szeressük és tiszteljük a Marost; alázattal közelítsünk hozzá; vegyük észre a szépségét, a varázsát, az erejét; majd úgy próbáljunk rajta, mellette turizmussal foglalkozni, hogy az csak a javára, és ne a kárára váljék. – Köszönjük a beszélgetést!Nyugati Jelen Hozzászólások Szupercím: Beszélgetés Krämmer Erikával, az Arad–Szeged vízitúra megálmodójával Sliderban megjelenés: Ki
