Huszonnyolc év után magyar csapatezüst férfi kardban

Huszonnyolc év után magyar csapatezüst férfi kardban babu 2024. 08. 01., cs – 16:25 Sport Magas színvonalú, emlékezetes mérkőzésen kikapott a döntőben a magyar férfi kardválogatott, így ezüstérmet szerzett a párizsi olimpia szerdai napján. Magas színvonalú, emlékezetes mérkőzésen kikapott a döntőben a magyar férfi kardválogatott, így ezüstérmet szerzett a párizsi olimpia szerdai napján.A magyarok előzőleg az olaszokat 45:38-ra, az irániakat pedig 45:43-ra győzték le. A fináléban a címvédő és 2012-ben is olimpiai bajnok dél-koreaiakkal kerültek szembe, akik a kanadaiakon és a franciákon jutottak túl. Az előző két olimpián az ázsiaiak nyertek, mert 2016-ban ez a szám nem szerepelt a játékok műsorán.Az esti program második részére is maradt a telt ház az impozáns Grand Palais-ben, az után, hogy a franciák simán verték a bronzcsatában az irániakat. A lelátókon többségben voltak a dél-koreaiak, ami egyértelműen hallható és látható volt a találatok utáni ünneplésnél.A döntő résztvevői a szólítás után az oldalsó nagy erkélyen jelentek meg, majd széles lépcsőn érkeztek meg a pásthoz.Az első asszót Szilágyi Áron vívta Park Szangvonnal és szoros ütközetben 5:4-re kikapott, akárcsak utána Rabb Krisztián Oh Szanguktól. Szatmári következett Gu Bon Gillel és továbbra is szoros volt a mérkőzés, amely 9:10-es állásnál rövid időre magakadt. A közönség nagy része egyre hangosabbá vált, majd sokan talpra szökkentek és felhangzott az „allez, les Bleus, allez, les Bleus” buzdítás: a saját készülékeiken követték, amint Léon Marchand az uszodában lehajrázta Milák Kristófot a 200 méteres pillangóúszás döntőjében.Pár pillanattal később folytatódott a mérkőzés, Szatmári 5:3-ra kikapott Gu Bongiltől, így egy kör után 11:15 volt az állás. Rabb, aki az irániak elleni összecsapáson állt be, továbbra is remekelt, Parkkal szemben 6:5-ös eredménnyel, szép tusokat adva csökkentette a hátrányt. Ezt követően Szilágyi a Gu helyére beállt Do Gjongdonggal tartott vívóbemutatót, az 5:5-ös végeredmény úgy alakult ki, hogy Szilágyi kilátástalan helyzetben védett a pást végén, de a videózás bizonyította, hogy pár centivel már lelépett, így a dél-koreaié lett a pont. Szatmári és Oh tovább emelte a színvonalat, rendre látványos parád-riposztból estek a találatok mindkét oldalon. Szatmári 7:5-re nyert, ezzel a második kör után 29:30 állt az eredményjelzőn.Ezt követően Rabb a hetedik párban nem találta az eredményes akciót a még nála is gyorsabb Do ellen, nem tudott tust adni, így jelentősen nőtt a különbség. Park ellen Szatmári próbált 29:35-ről visszajönni, de egy tussal tovább távolodott az ellenfél. Az egyéniben háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi 33:40-ről kezdte az asszót Oh Szangukkal szemben. Adott három tust, de aztán ugyanezt megtette ellenfele is, bár a harmadikat Szilágyi vitatta, szerinte egyértelmű volt a védés-visszavágás. A parádés végjátékban a magyar klasszis mindent megpróbált, de az ugyancsak világszínvonalon vívó ellenfele nem remegett meg, 41:44-nél be tudta vinni a számukra győzelmet érő tust.A magyar csapat az elmúlt években három vb-döntőben szenvedett verséget a dél-koreaiaktól, de a negyediken, tavaly, Milánóban le tudta győzni őket. Most az ázsiaiak visszavágtak. Ők is tudták, hogy nehéz mérkőzés vár rájuk, minden tusnak nagyon tudtak örülni, és a végén önfeledten ünnepeltek a közönségükkel.Ezt megelőzően 1996-ban, Atlantában volt döntős a magyar férfi kardcsapat, akkor a Köves Csaba, Szabó Bence és – a válogatottat most edzőként segítő – Navarette József alkotta együttes kikapott az oroszoktól, így ugyancsak ezüstérmes lett.A férfi kardozók a magyar küldöttség harmadik érmét szerezték Párizsban. Múlt szombaton a párbajtőröző Muhari Eszter harmadik lett, alig negyven perccel korábban pedig Milák Kristóf a második helyen végzett 200 méteres pillangóúszásban.A végeredmény:1. Koreai Köztársaság (Oh Szanguk, Park Szangvon, Gu Bongil, Do Gjongdong);2. Magyarország (Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Rabb Krisztián);3. Franciaország (Sebastien Patrice, Maxime Pianfetti, Boladé Apithy, Jean-Philippe Patrice).(MTI) Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki


Citește articolul complet pe Nyugati Jelen Arad

Alte știri din Nyugati Jelen Arad