Hagyományos vendégvárás, jó szórakozás Balta János babu 2024. 06. 18., k – 16:47 Arad Kultúra Június 14-én, pénteken, szabadtéri diszkóval indult a Szentpáli Falunapok idei programsorozata. Szombaton 17 órakor a szabadtéri színpadról Sandu Krisztián polgármester köszöntötte a nagyszámú résztvevőt, akiknek arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban Sofronya községben, illetve Szentpálon is történelmet írtak, hiszen manapság a község utcái aszfaltburkolattal, vezetékes vízzel rendelkeznek, de folyamatban van a földgáznak a bevezetése is. Június 14-én, pénteken, szabadtéri diszkóval indult a Szentpáli Falunapok idei programsorozata. Szombaton 17 órakor a szabadtéri színpadról Sandu Krisztián polgármester köszöntötte a nagyszámú résztvevőt, akiknek arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban Sofronya községben, illetve Szentpálon is történelmet írtak, hiszen manapság a község utcái aszfaltburkolattal, vezetékes vízzel rendelkeznek, de folyamatban van a földgáznak a bevezetése is. Ugyanakkor a kikapcsolódás, a szórakozás is fontos a vezetőség számára, ezért rendszeresen megszervezik a falunapokat is, amelynek a színes programjain mindenkinek jó szórakozást kívánt. Faragó Péter gratulált a szép eredményekhez Beszédét követően a polgármester átadta a szót Faragó Péter RMDSZ megyei elnöknek, parlamenti képviselőnek, aki örömének adott hangot, amiért ismét Szentpálon lehet, és megtekintheti a helybeli gyermekek és fiatalok színes programját, amelyet nagy érdeklődéssel követnek a családtagok és az ismerősök. Erről is, a közös szórakozásról és ünneplésről szól a falunap, amelynek a megszervezéséért köszönetet mondott Sandu Krisztián polgármesternek és RMDSZ-es csapatának, mindenkinek, aki segített. Egy gondolat erejéig érintette az önkormányzati választásokat és annak eredményeit. A megmérettetésen ugyanis minden magyar érezte, mennyire fontos elmenni, és a magunk jelöltjeiben bízva, a közösségünket megtisztelve, a magyar jelöltekre szavazni, akik a következő négy évben vezetik a falut, a községet. Ezáltal beleszólhattunk sorsunknak az alakításába. Megragadta az alkalmat megköszönni mindenkinek, aki a szavazatával hozzájárult, hogy itthon a jövőben is jó legyen magyarként élni. „Sandu Krisztián polgármester és RMDSZ-es csapata kiváló eredményt értek el Sofronya községben. Erre mindannyian nagyon büszkék vagyunk, abban a tudatban, hogy a jó eredmény rengeteg munkát és felelősséget takar, de biztos vagyok benne, hogy a következő években is nagyon jól helyt fognak állni. Sofronya községben ugyanis nagyon sok fejlesztési program van folyamatban, ezért azoknak a hozadékait a következő években tapasztalhatjuk meg. Polgármester úr, gratulálok a jó eredményekhez, a következő években sok sikert kívánok a község vezetéséhez!”Sandu Krisztián polgármester miután megköszönte a megyei elnök méltatását, magyarul és románul is örömének adott hangot, amiért ilyen sokan megtisztelték a Szentpáli Falunapok programját. Utána mindenkit meghívott a szervezők készítette ízletes estebédre. Színes néptánc- és népzeneprogram A szabadtéri színpadról Nagy Gyuris Melinda programvezető üdvözölte a nézősereget, a helybeliek tudomására hozva, hogy ősztől hosszú programmal működik az óvoda. Ennek a jóváhagyása sok utánajárást igényelt, ezért köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek ebben.Elsőként a szentpáli óvodásokat kérte a színpadra, ahol a 12 kisgyermek tetszetős táncot mutatott be.Ezt követően a Szentpáli Általános Iskola negyedik osztályos diákjai Adrejkovits Erika tanítónő vezetésével táncoltak.A sorfonyai óvodások műsora következett, amelyben a 12 gyermek tetszetős ruhában ropta a táncot a tanítónőjük vezetésével.A szentpáli, a gyoroki és aradi néptánccsoportok kiscsoportjainak a műsora következett, akik Zámbori Renáta vezetésével népi gyermekjátékokat és polgári táncokat mutattak be. A programban a gyoroki Pipacsok tánccsoport következett, amelynek tagjai oláhos táncot adtak elő Zámbori Renáta betanításával és vezetésével. Utánuk a szentpáli Szélrózsák tánccsoport következett rábaközi játékok, durs és lassú táncokkal, Zámbori Renáta vezetésével. A 12 gyermek, köztük a fiúk fekete nadrágban és lajbiban, fehér ingben táncoltak. Az aradi Csillagvár tánccsoport lépett színpadra, ugyancsak Zámbori Renáta vezetésével, ők mezőfalvi játékokat, énekeket és ugrósokat, valamint friss csárdást mutattak be. A lányok fekete kötényben, a fiúk fekete nadrágban és fehér ingben táncoltak.Az ágyai Cinegék következtek délalföldi ugrós táncukkal, Erdős Márta betanításában, Zámbori Renáta koreográfiájával. A fehér blúzban, virágos szoknyában, rózsaszín kötényben táncoló Cinegék mozgásán látszott az összeszokottság és a rutin.A Zimándújfalui Csillagvár néptánccsoport szatmári verbunkossal készült, Zámbori Renáta vezetésével, az ő koreográfiájára. A 6 leány és 3 fiú bejáratott tánca vastapsot kapott. A szentpáli Szélrózsák közül Melita és Anna kalocsai lassú csárdást mutatott be, szintén Zámbori Renáta betanításában.Ismét a gyoroki Pipacsok léptek színpadra, ezúttal somogyi kanásztáncokat és ugrósokat mutattak be Zámbori Renáta vezetésével. A 3 fiú és az 5 leány begyakorolt tánca nagy tapsot kapott.Az erdőhegyi néptánccsoportot kérték a színpadra, a 6 leány és 3 fiú tetszetősen táncolta az örkényi és örömtáncot Zámbori Renáta vezetésével és az ő koreográfiájára. A 12 tagú csapat cigányos tánccal aratott sikert.A Csiky Gergely Főgimnázium XI. osztályos diákjainak a tánccsoportja mezőségi táncot adott elő Szénási Noémi vezetésével.Ezt követően a szentpáli, a zimándfújfalui és az aradi tánccsoportok közös fellépése következett. A fiúk fehér ingben, fekete nadrágban és lajbiban, a lányok bordó szoknyában ropták a táncot nagy sikerrel.Következett a szentpáli, az aradi, a zimándi és a gyoroki néptánccsoportok közös produkciója, amelyben polgári táncokkal, illetve körtánccal léptek fel az óriáscsúszda előtt, az udvaron.A kisiratosi citerazenekar tagjai az alapítójuk és vezetőjük, Almási Vince halála után is megpróbálnak átalakulni, folytatni a közművelődési munkát.A Bujorii Șofronei román néptánccsoport fellépése következett.A Szentpáli Falunapon jelen voltak a Máltai Szeretetszolgálat Aradi Szervezetének a munkatársai. Farkas Viktória elnök vezetésével Kiss Anna és Pozsár Ibolya mindennyerő csomagokat árusítottak, a bevételt szociális célokra fordítják. Zimándújfaluról Mártonosi Sándor a pónilovával gyermekeket lovagoltatott, s kérdésünkre elmondta, manapság sokan igénylik a vezetett lovon való lovaglást, az ő pónilova akár egy hatvankilós embert is elhordoz, a lovaglásért az emberek annyit fizetnek, amennyit jónak látnak. A szentpáliak ezúttal is bizonyították a helybeli vendéglátás hagyományát, ugyanis minden vendéget pörkölttel, süteménnyel kínálgattak.A Szentpáli Falunapok idején óriáscsúszdán szórakozhattak a gyermekek. Este Márió, valamint Matyi és a hegedűs koncertjén, az éjfélkor megtartott tűzijáték után az Intercity Band zenéjére, 3 óráig szabadtéri bálon mulathattak a résztvevők. Hozzászólások Szupercím: A Szentpáli Falunapok sikere Sliderban megjelenés: Ki
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/06/18 13:24
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/06/18 12:07
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/06/18 12:05
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/06/18 11:46
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/06/18 11:44
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/06/18 11:44
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/06/18 11:42
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/06/18 11:42
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/06/17 15:21
