Gazdasági csoda vagy stratégiai mesterterv? babu 2025. 03. 24., h – 16:19 Arad Jelenidő Kína gazdasági felemelkedése és ennek kimenete hosszú évek óta a gazdaságpolitikai viták egyik fajsúlyos kérdése, de egyre gyakrabban esik szó Kínáról a közéleti, sőt a hétköznapi beszélgetéseink során is. Gyakran úgy tűnhet, hogy a véleményt formáló laikus tudni véli, melyek a kínai célok, és mely törekvések mentén szervezi kül- és gazdaságpolitikáját a kínai vezetés. Kína gazdasági felemelkedése és ennek kimenete hosszú évek óta a gazdaságpolitikai viták egyik fajsúlyos kérdése, de egyre gyakrabban esik szó Kínáról a közéleti, sőt a hétköznapi beszélgetéseink során is. Gyakran úgy tűnhet, hogy a véleményt formáló laikus tudni véli, melyek a kínai célok, és mely törekvések mentén szervezi kül- és gazdaságpolitikáját a kínai vezetés. Ez persze nem minden esetben állja meg a helyét. Az előadás azokra a gazdasági sajátosságokra igyekszik reflektálni, amelyek az európai szem számára különlegessé teszik a kínai gazdasági modellt. Ezeknek a megismerése érthetőbbé teheti az érdeklődők számára Kína távlati stratégiáit. Meghívott előadónk dr. Moldicz Csaba, az MCC Nemzetközi Kapcsolatok Iskolájának vezetője, a Budapesti Gazdasági Egyetem oktatója. Fő kutatási területe az Európai Unió, különös hangsúllyal a közép-kelet-európai térség és Kína gazdasági kapcsolatainak vizsgálata. Az első, magyar nyelven megjelent könyve a 2008–2009-es válságra reflektál, míg a 2020-ban a Routledge-nél kiadott könyve az Egyesült Államok és Kína technológiai vetélkedésnek európai vetületére koncentrál. Az eseményen beszélgetőtársa Horváth Levente-Ákos, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) aradi tagszervezetének elnöke. Időpont: 2025. április 2. 18 óra .Helyszín: MCC Aradi Képzési Központ, Dezső (Iustin Marsieu) utca 39. szám.Kérjük, részvételi szándékát az alábbi űrlap kitöltésével jelezze:https://feliratkozas.mcc.ro/arad-kina-felemelkedese Hozzászólások Szupercím: Kína felemelkedése Sliderban megjelenés: Ki
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/03/24 14:15
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/03/24 14:13
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/03/24 13:57
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/03/24 13:56
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/03/24 13:54
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/03/24 13:54
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/03/21 12:14
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/03/21 12:12
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/03/21 12:10
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/03/21 12:06
