Filmvetítés gyermekeknek és felnőtteknek

Filmvetítés gyermekeknek és felnőtteknek Balta János babu 2024. 11. 18., h – 17:09 Arad Kultúra A magyar nyelv és közoktatás című pályázatnak a tevékenysége 3 héten keresztül zajlott, vers- és mesetanulással kezdődött otthon, illetve az aradi Aurel Vlaicu Általános iskolában, ahol Tari Éva Andrea és Horga Mónika tanítónők a kisdiákoknak meséket és verseket, rímeket tanítottak be. November 13-án ellátogattak a gyoroki magyar óvodába és elemi iskolába. A magyar nyelv és közoktatás című pályázatnak a tevékenysége 3 héten keresztül zajlott, vers- és mesetanulással kezdődött  otthon, illetve az aradi Aurel Vlaicu Általános iskolában, ahol Tari Éva Andrea és Horga Mónika tanítónők a kisdiákoknak meséket és verseket, rímeket tanítottak be. November 13-án ellátogattak a gyoroki magyar óvodába és elemi iskolába. Ott a megtanult verseket elszavalták, a meséket elmondták, közösen elemezték, és rajzok is születtek róluk. Utóbbiakat a helyszínen ki is állították a négy pedagógus irányításával, a gyarekek pedig ajándékot is kaptak.A közoktatás bevonásával, november 16-án, szombaton a Magyar Nyelv és Közoktatás Napja Gyorokon címmel szerveztek programot a helybeli Magyar Házban. Ott Varga Enikő, a Pro-Gyorok-Ma-Gyorok Egyesület elnöke köszöntötte a nagyteremben összegyűlteket. Amint kifejtette, úgy döntöttek, hogy a programon a magyar nyelv és közoktatás napjával együtt megszervezik a rajzfilm napot is. A programot az RMDSZ Communitas Alapítványa támogatta, ezért azt összekötik egy kellemes rajzfilmnek a vetítésével. Miután a rajzfilmet közösen megtekintették, Czernák Ferenc Lajos, a Lippai Degré Alajos Olvasókör elnöke szavalt el néhány költeményt. Tari Éva-Andrea tanítónő tartott ismertetőt a magyar rajzfilm napjáról, amit immár 10 éve ünnepelnek meg rendszeresen, legutóbb november 15–17. között, péntektől vasárnapig tartott, amikor a YouTube-on megtekintettek olyan ismert rajzfilmeket, mint a Babóca vagy a Hajótöröttek, de olyanokat is, amelyek csak ritkán jelennek meg. Ilyenkor ezeket letöltik, mert az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola is benne van a jelzett programban. Köztük vannak olyan filmek is, amelyeket inkább felnőtteknek vagy 12-14 éveseknél nagyobb gyermekeknek szántak. Az aradi iskola számos osztályában levetítették a Hajótöröttek című rajzfilmet, s az nagyon tetszett a gyermekeknek. Egy nagytatáról és az unokájáról szól, akik hajótöröttek lettek, elkerültek egy lakatlan szigetre, ahol mindent megtettek a túlélés érdekében. Tekintve, hogy manapság mindannyian az ukrajnai háború árnyékában élünk, arra is kell gondolnunk, hogy netalán visszajutunk egyolyan helyzetbe, hogy üzletek nélkül is túl kell élnünk valamilyen nem várt csapást. A film láttán, amikor a gyermek és a nagyapa halászni kezdtek, gyümölcsöket gyűjtöttek, a gyerekek megkérdezték: miért nem vásárolják meg azokat az üzletben? A filmvetítés idejére, a tanítónő frisskakassal kínálta meg a közönség tagjait. A továbbiakban románul is elhangzott a régi, hagyományos, szövőszéken készült kelméknek az elkészítési módja. Gyorokon ugyanis még él néhány idősebb asszony, akik a fiatalokat be tudnák vezetni e kézművességbe. A munkát lefilmezhetnék, felvihetnék a világhálóra, hogy közkinccsé tehessék.(Folytatjuk) Hozzászólások Szupercím: A magyar nyelv és a közoktatás napja Gyorokon (I.) Sliderban megjelenés: Ki


Citește articolul complet pe Nyugati Jelen Arad

Alte știri din Nyugati Jelen Arad