Férfi kézilabda BL – Kettős győzelemmel negyeddöntős a Veszprém babu 2024. 04. 05., p – 15:54 Sport Veszprém kettős győzelemmel (76:62-es összesítéssel) jutott negyeddöntőbe a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel házigazdaként 39:32-re (19:15) nyert a Szeged ellen a rájátszás első fordulójának visszavágóján. Veszprém kettős győzelemmel (76:62-es összesítéssel) jutott negyeddöntőbe a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel házigazdaként 39:32-re (19:15) nyert a Szeged ellen a rájátszás első fordulójának visszavágóján.A párharc első mérkőzését 37:30-ra nyerték meg vendégként a bakonyiak, akik a legjobb nyolc között a dán Aalborg HB együttesével találkoznak. A magyar bajnoki címvédő otthon kezd április 24-én vagy 25-én, az idegenbeli visszavágót egy héttel később játsszák.Még három perc sem telt el, amikor Mikita Vajlupov három találatával a Veszprém már 3:0-ra vezetett. Az elsöprő hazai kezdést nem követte hasonló folytatás, sőt amikor öt percig nem talált be a bakonyi együttes, az egyre jobban védekező szegediek felzárkóztak 6:5-re. Miután visszaállt a háromgólos különbség, Kárpáti Krisztián vezetőedző cserékkel, majd időkéréssel is próbálkozott, de a 23. percben másodszor is időt kellett kérnie (15:10), mert BL-rangadó helyett időnként inkább egy színvonalas edzőmérkőzésre emlékeztetett a találkozó.Az első félidőben a két csapat lövési hatékonysága megegyezett, a négygólos különbség oka az volt, hogy a Szeged jóval több technikai hibát követett el.A második felvonás elején ugyanez volt a helyzet, a Veszprém megint egy 3-0-s sorozattal kezdett. Amikor a vendégek nyitott védekezésre váltottak, egy 5-1-es szériával közelebb kerültek ellenfelükhöz, erre viszont két perc alatt hárommal reagált a bajnoki címvédő, a hajrában pedig egy négyes gólsorozattal tette még fölényesebbé sikerét.A csongrádiak úgy estek ki, hogy egyszer sem vezettek az egész párharc során.A két együttes 194. egymás elleni tétmérkőzésén 54 szegedi siker és hét döntetlen mellett a 133. veszprémi győzelem született.(Forrás: MTI)A továbbjutott veszprémiek egyik támadása(MTI/Vasvári Tamás) Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
Férfi kézilabda BL – Kettős győzelemmel negyeddöntős a Veszprém
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/04/05 12:54
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/04/05 12:54
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/04/05 12:53
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/04/05 12:52
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/04/05 12:52
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/04/04 14:37
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/04/04 14:35
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/04/04 14:32
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/04/04 14:31
