Ellenállnak a helységek összevonásának, de a veszély fennáll Balta János babu 2025. 10. 30., cs – 11:05 Arad Jelenidő Október 24-én a kisiratosi kultúrotthonban került sor az RMDSZ helybeli szervezetének a tisztújító közgyűlésére, ahol a szép számú résztvevőt Andó László RMDSZ-elnök köszöntötte, majd ismertette a napirendet. Elnöki tevékenységi beszámolójában elmondta: az RMDSZ Megyei Küldöttek Tanácsával együtt részt vett az RMDSZ-kongresszus előtt megtartott szakmai tanácskozáson, a község pályázatainak az elkészítésében, közreműködött az egyház és az iskola működésében adódott teendőkben, a kulturális programok megszervezésében, az infrastruktúra fejlesztésében. Október 24-én a kisiratosi kultúrotthonban került sor az RMDSZ helybeli szervezetének a tisztújító közgyűlésére, ahol a szép számú résztvevőt Andó László RMDSZ-elnök köszöntötte, majd ismertette a napirendet.Elnöki tevékenységi beszámolójában elmondta: az RMDSZ Megyei Küldöttek Tanácsával együtt részt vett az RMDSZ-kongresszus előtt megtartott szakmai tanácskozáson, a község pályázatainak az elkészítésében, közreműködött az egyház és az iskola működésében adódott teendőkben, a kulturális programok megszervezésében, az infrastruktúra fejlesztésében. Azt is elmondta, hogy tudnak a település közvilágítással kapcsolatos problémáiról, de másfajta gondokról is, amelyeknek rendszeresen anyagi háttere is van. A gyakori áramkimaradás annak is köszönhető, hogy a vezetékek közé benyúló faágak miatt összeérnek, ami csakis autódaruval oldható meg. A daru azonban csak akkor jön ki, ha 8 órai munkát kifizetnek, akkor is, ha 1, akkor is, ha 46 égőt kell kicserélni. A munkát csakis engedéllyel rendelkező vállalattal lehet kivitelezni, ezért csak akkor hívják őket, amikor valóban szükséges. Komoly gondok vannak a háztartási szemét elszállításával is. A malom mellett van egy nagy kupac beton, amit valamikor le fognak darálni, és felhasználni az utak kátyúinak a betöltéséhez. A településen működik a szelektív hulladékgyűjtés, a veszélyes hulladékot elviszik. Felkérte hallgatóságát, hogy a hulladékokat szelektíven gyűjtsék, mert másképpen nem lehet elszállítani. A továbbiakban ismertette a helybeli RMDSZ pénzügyi helyzetét, amiből támogatni szokták a falunapokat és más kulturális programokat. A rendszeres árammegszakítások okait firtató felszólalásra Faragó Péter megyei RMDSZ-elnök is reagált, hiszen azok nemcsak Kisiratoson, hanem a megyében, sőt az országban is gyakran megtörténnek, mert a szolgáltató nem fektetett be a rendszer korszerűsítésébe. TisztújításA tisztújítás felevezetőjében Andó László elnök javaslatokat kért a vezetőségi tagokra. Elnöknek Andó Lászlót, vezetőségi tagoknak Korondi Józsa Erikát, Almási Gábort, Almási Krisztinát, Gagyi-Pálfi Terézt, Hallai Attilát és Dani Józsefet javasolták. A jelenlévők ellenszavazat nélkül elfogadták a vezetőtanács összetételét. Andó László megköszönte a bizalmat, majd az aradi, november 22-én szervezendő megyei küldöttgyűlésre kért javaslatokat. Oda Korondi-Józsa Erikán, Almási Gáboron és jómagán kívül hét személynek a megnevezését kérte, ők: Almási Krisztina, Árvai Annamária, Gagyi-Pálfi Teréz, Juhász Zoltán, Antal-Fischer Etelka, Dani József, Papp Borbála, póttagok: Kása Piroska, Lévai Piroska és Kovács Erika. Mindent megtesznek a fejlődésért Korondi-Józsa Erika polgármester visszatekintett a legutóbbi parlamenti választásokig, majd elmondta, hogy Kisiratos vezetősége mindent megtesz a fejlődésért. Reményét fejezte ki, hogy a helybeli iskolának a felújítása befejeződik. Azt késleltette, hogy a tetőre napelemeket szereltek fel, ezért új szerződést kell kötni a kivitelezővel. Szerinte az iskola nagyon szép lesz, korszerű felszerelést kap, minden osztály okostáblát, számítógépet, a sportterem körszerű fürdőt. A szép emlékű Almási Vince egykori polgármester kimutatást készített arról, hogy hány értékes ember került ki a helybeli iskolából, amelyre minden kisiratosi büszke lehet, mert az innen kikerülő diákok az életben nagyon szép eredményeket értek el. A településen folytatódik a beltelkek felmérése és telekkönyvezése. A fiatal földmérő házaspár nagyon lelkiismeretesen dolgozik, minden házba bemennek, hogy tisztázzák a telkükkel kapcsolatos gondokat. A Földhivatallal megkötötték a szerződést a településre. Kisiratosnak a területe három részre lett felosztva, az új telekkönyv tartalmazza a birtokszámot és a lakcímet is. Tudni kell, hogy a lakosoknak a munkáért nem kell fizetniük. Kisiratos új rendőrt kapott, aki segítőkész, szeretne találkozni, megismerkedni a lakossággal. Sokan érdeklődnek a földgáz bevezetéséről, ezért elmondta: arra Nagyiratos községgel együtt benyújtották a pályázatot. Tervezik egy napelemes parknak a megépítését, arra rákapcsolnák az iskola, az óvoda és a községháza fűtését. Korondi-Józsa Erika abban reménykedik, hogy a pályázattal jelentős fűtésköltségeket tudnak majd megtakarítani. A GAL Lunca Mureşului Programban már beszereztek egy traktort és utánfutót, ezúttal fitneszterem létrehozását tervezik, ahol nemcsak a fiatalok, hanem az idősek is használhatják a berendezéseket. A jelzett létesítményeket sokan féltik a rongálóktól, ezért térfigyelő kamerákat fognak felszerelni. Korondi-Józsa Erika azt tapasztalta, hogy idegenek ócskavasat próbálnak gyűjteni, amivel eddig sok embert becsaptak. Egy temesvári megbízható céget szeretnének ócskavas ügyben elhívni. Kisiratoson is élnek hátrányos helyzetű személyek, akik házait energetikai szempontból szigetelni kellene, ezért kapcsolatba léptek egy bukaresti céggel, amelyik szigeteli a falakat, továbbá termopán ajtókat és ablakokat szerel fel. Többen jelezték, hogy a munkához hozzáfogtak, de nagyon lassan haladnak, ezért felkérte a jelenlévőket, ha valakinek alapos oka van a panaszra, értesítsék a polgármesteri hivatalt. Örömének adott hangot, amiért a helybeli Nyugdíjasklub, a vegyskórus, valamint a citera- és néptáncoktatás szépen működik.*Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök minden tisztségviselőnek megköszönte, aki az utóbbi mandátumban urnabiztoskén vagy RMDSZ-tisztségviselőként dolgozott, és a kisiratosiaknak, hogy sokan elmentek szavazni. A kormányzásról elmondta, hogy arra kell koncentrálniuk, hogy egyensúlyba hozzák a költségvetést. „Állandóan azt mondják: az országban nincs pénz, ami nem igaz, hanem annyi nincs, amennyit el szeretnénk költeni a fejlesztésekre és minden félére. Tehát a kormány túlköltekezett, amit idén és jövőre is meg kell gátolni, hogy egy év múlva már jobb gazdasági helyzetben lehessen, végrehajthassa a fejlesztéseket. Akkor lehet majd gondolkozni a bér- és nyugdíjemeléseken, erre jelen helyzetben nagyon kicsi az esély. (…) Minden magyar önkormányzatban minden év végén biztosítani tudtuk, hogy jó anyagi körülmények között zárják le az évet, fejezzék be az elkezdett beruházásokat, továbbá ki tudják adni a fizetéseket. Ezt a helyzetet valahogy túl kell vészelnünk, Bukarestben most ezt próbáljuk összerakni, hogy ne kelljen bezárni az önkormányzatokat. Ez a helyzet lovat ad azok alá, akik régóta hangoztatják: a kis önkormányzatokat, a kis településeket be kell olvasztani a nagyobbakba, hogy gazdaságilag életképesek legyenek, mi viszont legfontosabb feladatunknak tekintjük, hogy ezt megakadályozzuk, mert a magyarok által lakott falvakat hozzácsapnák egy-egy nagyobb, románok lakta településhez. Ameddig kormányon vagyunk, ezt semmilyen körülmények között nem tudjuk megengedni, ezért alternatív megoldásokat kell keresnünk, találnunk. A kis önkormányzatok nagyon nehezen állnak meg a maguk lábán, ezért valamilyen tőrvényes utat keresünk, hogy meggátoljuk az összevonásokat. A kollégák jelzései szerint, a PNL Arad megyét már többször felosztotta, noha erről hivatalosan még megbeszélés nem történt.” Megismételte: ameddig az RMDSZ kormányon van, addig nem tudják elképzelni a jelzett felosztást, de a veszély fennáll. A tavalyi év megmutatta, hogy a társadalomban van egy hihetetlen elégedetlenség a politikummal szemben, inkább azok irányába, akik egyes állami nagyvállalatokban az utóbbi időben hihetetlenül magas fizetéseket adtak. „Ezt a kormánynak kutya kötelessége valahogy megnyirbálni, csak az a baj, hogy a két nagy párt soha nem tud megegyezni, ezért a kormány szerencsétlenkedik, botladozik, ami nagyon frusztráló állapot. Mindenki tudja, hol a baj, de másképp akarja megoldani, ezért valahogy ez nem sikerül. Ha mindezt a polgárok is látják, kialakul egy olyan vélemény, hogy ez a kormány nem hoz olyan döntéseket, amelyek a közjónak tetszenek, akkor a következő parlamenti választások alkalmával igen komoly gondokkal szembesülhetünk. A beruházások a következő hónapokban valószínűleg állni fognak, de ez nem vonatkozik Kisiratosra, ahol a fejlesztések tübbsége megtörtént.” Ami a csatornázást illeti, EU-s szinten változás történt, eddig csatornázási programban nem szerepeltek a 2000 lakos alatti települések, a változás alapján a lakossági szint 1000-re csökkent, azért abban bizakodik, hogy a kisiratosi csatornázási tervek néhány éven belül, 2030-ig megvalósíthatók lesznek. Ugyanakkor arra is számítani kell, hogy hihetetlenül magas költségekbe kerül, de akkor is közelebbinek tűnik, mint a földgáz bevezetése. Faragó reméli, hogy az elektromos busz beszerzése megvalósul akkor is, ha havonta a működtetése 15-20 ezer lejbe kerül. Ennek a kitermeléséhez valahonnan el kell vonni a forrásokat.A kisiratosi tisztújító közgyűlés szeretetvendégséggel, kávé, üdítő melletti barátságos beszélgetéssel zárult. Tisztújítás NagyiratosonA Nagyiratosi Polgármesteri Hivatalban október 24-én megtartott RMDSZ tisztújító közgyűlésen Nagy Tivadar helybeli elnök köszöntötte a résztvevőket. Beszámolójában mindenkinek megköszönte az elmúlt időszakban kifejtett munkáját, a magyaroknak a szavazatokat, majd ismertette a 2024-re vonatkozó pénzügyi beszámolót.Papp Attila polgármester az elhangzott beszámolóhoz fűzte, hogy a községi tanács zavartalanul működik, az alpolgármester, noha ellefele volt a polgármester-választáskor, segítőkész, konstruktívan áll a teendőkhöz. Nem csak a munkában, hanem a falunapok, a nyugdíjastalálkozók vagy más programok szervezésében is. Nagyiratoson elkezdődött az utcaaszfaltozás, Nagyvarjason az utolsó utca is korszerű burkolatot kapott. Az illetékes minisztérium a munkálatok értékének a 90%-át kifizette, a maradék összegre is elküldték a számlát. A korszerű szeméttelep építésének a 60%-a elkészült, reménykednek, hogy annak a kifizetése is megérkezik. Egy 22 személyes elektromos kisbuszt is be akarnak szerezni, megérkezését szeptemberben várták, de talán januárban az is rendelkezésre állhat. Aközség települései között közlekedne, hogy bármelyik faluból el tudjanak a lakosok jutni az orvoshoz, vagy a polgármesteri hivatalba, ugyanakkor a kulturális és sportprogramokat is kiszolgálhatná. Az iskolával kapcsolatban is elkészítettek egy pályázatot a digitalizálásra, az iskolaépület teljes felújítására, műfüves sportpálya építésére. Az EU-s pályázat alapján készülő korszerűsítésekre a szakminiszter szerint van pénz, csak a hazai erőforrásból készülő munkálatokat állítják le. Egy másik pályázat keretében a kultúrotthon bebútorozásához 220 széket és 16 kerekasztalt, továbbá hangosító felszerelést kívánnak vásárolni. A tisztújítás előtt Nagy Tivadar elnök megköszönte az eddigi alelnökök, Czank Ervin és László Ármin, valamint Berzán Etelka munkáját. Utóbbi telefonon közölte, hogy a továbbiakban nem készíti el a jegyzőkönyvet, ezért valakit erre a munkára is találni kell.Elnöki tisztségében megerősítették Nagy Tivadart, Berzán Etelka helyett Belkó Anettet javasolták, alelnöknek ajánlották és szavazták meg Czank Ervint és László Ármint. A november 22-én sorra kerülő megyei tisztújító küldöttgyűlésre a polgármester, Papp Attila és az elnök, Nagy Tivadar mellett javasolták és megszavazták Szabó Attilát, Czank Ervint, dr. Patkó Róbertet, és Bene Dánielt. A tisztújító közgyűlés szeretetvendégséggel, barátságos beszélgetéssel zárult. Hozzászólások Szupercím: RMDSZ tisztújító közgyűlés Kisiratoson és Nagyiratoson Sliderban megjelenés: Ki
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/10/30 08:18
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/10/29 11:12
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/10/29 10:56
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/10/29 10:38
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/10/29 08:10
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/10/28 15:19
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/10/28 15:17
- de Nyugati Jelen Arad
- 2025/10/28 13:37
