Csikys dobogós az Implom József helyesírási verseny országos szakaszán babu 2024. 02. 09., p – 17:17 Arad Jelenidő Február 3-án a Csiky Gergely Főgimnázium négy diákja vett részt a Sepsiszentgyörgyön megrendezett Implom József helyesírási verseny országos szakaszán. Február 3-án a Csiky Gergely Főgimnázium négy diákja vett részt a Sepsiszentgyörgyön megrendezett Implom József helyesírási verseny országos szakaszán.Február 2-án, pénteken indultunk el Aradról, majd egy gyors fogarasi városnézés után megérkeztünk Sepsiszentgyörgyre. A csapat, vagyis Farkas Dominik (IX. A), Tiba-Fischer Eszter (X. A), Marossy Gyopár (XI. A) és Kiss Eszter (XI. A), illetve Rudolf Ágnes tanárnő a Mikes Kelemen Líceum bentlakásában volt elszállásolva. Másnap reggel, a megnyitó ünnepség után elkezdődött a verseny, amely egy tollbamondásból, illetve egy digitális feladatlapból állt. A verseny befejeztével a csapat haza is indult, útközben pedig megálltunk egy kis pihenőre Gyulafehérváron, ahol meglátogattuk a várat, és még egy mókás jégkorcsolyázás is belefért.Másnap az eredményeket is megtudtuk. A négyfős aradi csapatból hárman szép pontszámokat értek el, Kiss Eszter pedig kitűnő teljesítményével a harmadik helyen végzett. Ez azt jelenti, hogy ő képviseli iskolánkat a verseny Kárpát-medencei fordulóján, melyet Gyulán rendeznek meg február 29. és március 2. között.Gratulálunk a résztvevőknek az eredményekhez, Eszternek pedig jó felkészülést kívánunk a következő megmérettetésre, és sok sikert a Kárpát-medencei döntőn!Marossy Gyopár, Kiss Eszter(Fotó: Rudolf Ágnes)(Forrás: csikygergelyarad.ro) Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki
Csikys dobogós az Implom József helyesírási verseny országos szakaszán
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/09 15:17
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/09 14:17
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/09 13:59
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/09 13:57
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/09 13:15
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/08 14:59
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/08 14:59
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/08 14:29
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/08 14:28
