Az egyszülős családok segítése a cél

Az egyszülős családok segítése a cél Takáts D. Ágnes babu 2025. 03. 27., cs – 10:53 Arad Jelenidő Az egyszülős családok olyan közösségi csoportok, amelyek kiemelt figyelmet érdemelnek. Egy olyan közösség, ahol egyetlen felnőttre hárul a felelősség, hogy egy személyben legyen apa és anya is. Ezen családok támogatására indult el egy kezdeményezés magyarországi mintára, hiszen Romániában a családpolitika még gyengébb lábakon áll, mint Magyarországon, ezért itt különösen nagy szükség van az ilyen kezdeményezésekre. Az egyszülős családok olyan közösségi csoportok, amelyek kiemelt figyelmet érdemelnek. Egy olyan közösség, ahol egyetlen felnőttre hárul a felelősség, hogy egy személyben legyen apa és anya is. Ezen családok támogatására indult el egy kezdeményezés magyarországi mintára, hiszen Romániában a családpolitika még gyengébb lábakon áll, mint Magyarországon, ezért itt különösen nagy szükség van az ilyen kezdeményezésekre.A mozgalom Nagyváradon már több mint egy éve sikeresen működik, de már Érmihályfalván és Margittán is elindult. A klubok célja, hogy segítséget nyújtsanak az egyedülálló szülőknek pszichológiai és jogi tanácsadással, életvezetési és étkezési tanácsokkal stb., valamint egy olyan támogató környezet kialakításával, ahol a szülők segíteni tudnak egymásnak.Március 26-án az Arad megyei RMDSZ székházában is megalapozódott egy ilyen klub megalakulása. Az eseményre olyan szülők gyűltek össze, akik egyedül nevelik gyermekeiket, és számukra ez az alkalom lehetőséget teremtett egy segítő közösség kialakítására. A klub Rudolf Anna és Haas Erzsébet pszichológusok irányításával kezdte meg működését.Az eseményt megtisztelte jelenlétével Biró Rozália, az RMDSZ Nőszervezetének országos elnöke, valamint Szántó Ildikó, a nagyváradi egyszülős családok klubjának vezetője. „Azt látom Erdély-, Románia- és Európa-szerte is, hogy ha a közösségeink nem erősek, akkor szanaszét fúj minket a szél. Azt tanácsolom, nézzük meg, hogy közösségi szinten mi az, amiben tudunk egymásnak segíteni. Ha összefogunk, és mindenki beteszi a közösbe, amit tud adni, akkor össze fog állni egy valami, amiből tudunk építkezni. Ez a célja ezeknek a kluboknak is” – mondja Biró Rozália.Szántó Ildikó részletesen bemutatta a Bihar megyei klubok megalakulásának kezdeti lépéseit, a működési elveket és a gyakorlati működés módját, hangsúlyozva, hogy a klubokban a tagok kölcsönösen segítik egymást.Rudolf Anna személyes tapasztalatain keresztül is megerősítette a kezdeményezés fontosságát: „Nagy örömmel fogadtam a felkérést, hiszen nemcsak szakemberként vagyok itt, hanem egyedülálló szülőként is. Öt éve egyedül nevelem a két gyerekemet, és tudom, hogy még kétszülős helyzetben is komoly kihívások lehetnek. Az egyik legfontosabb dolog, amit megtanultam, hogy a legtöbb, amit a gyerekeinkért tehetünk, az az, hogy ha a magunk számára segítséget kérünk és fogadunk. Úgy gondolom, hogy egy ilyen közösség is lehet a segítség egyik formája”.Biró Rozália kihangsúlyozta, hogy a klub sikere nagymértékben a résztvevők aktív hozzájárulásán múlik: „Ez a közösség olyanná fog alakulni, amilyenné Önök teszik. A Nőszervezet hozza a lelket és a közösségi tudását, de hogy ez a klub úgy működjön, ahogyan Önöknek szükségük van rá, az nagymértékben Önökön fog múlni. A tapasztalat azt mutatja, hogy bár az alapgondok nagyjából ugyanazok, azért mindenhol más-más igények vannak. A sajátos igényekre is megpróbálunk reagálni, amihez szükséges, hogy helyi szinten, majd országos szinten kapaszkodjunk egymásba.”Az Arad megyei egyszülős családok WhatsApp-csoportjához csatlakozni kívánók a 0723-030-029-es telefonszámon jelentkezhetnek, ahol hasznos információkról, programokról és lehetőségekről értesülhetnek egy családias közegben. Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki


Citește articolul complet pe Nyugati Jelen Arad

Alte știri din Nyugati Jelen Arad