„A történelem és a sorsközösség összeköt bennünket”

„A történelem és a sorsközösség összeköt bennünket” Pataki Zoltán babu 2024. 03. 15., p – 16:31 Temes Jelenidő Az utóbbi évek talán legnagyobb szabású megemlékezését szervezte meg 2024. március 14-én, pénteken a temesvári Losonczy István HSE az Újbesenyő határában álló Honvéd-emlékkőnél, amelyet az 1849. augusztus 9-én lezajlott csatában elesett 54 névtelen honvéd emlékére állított a helyi közösség 1905-ben. Az utóbbi évek talán legnagyobb szabású megemlékezését szervezte meg 2024. március 14-én, pénteken a temesvári Losonczy István HSE az Újbesenyő határában álló Honvéd-emlékkőnél, amelyet az 1849. augusztus 9-én lezajlott csatában elesett 54 névtelen honvéd emlékére állított a helyi közösség 1905-ben. A méltóságteljes, koszorúzással egybekötött megemlékezésen a temesvári magyar intézmények és civil szervezetek mintegy félszáz képviselője mellett a Történelmi Vitézi Rend Délvidéki Székének küldöttsége is részt vett.Az 1848–49-es szabadságharc legnagyobb és egyben utolsó csatájának történéseit Erdei Lajos, a Losonczy István HSE elnöke idézte fel, a Bartók Béla Líceum volt és jelenlegi diákjainak a közreműködésével, akik Josef Bem és Henrik Dembinszki szabadságharcos lengyel tábornokok alakját megszemélyesítve elevenítették fel a 175 esztendővel ezelőtti csata előzményeit és lefolyását. A szabadságharc legnagyobb csatájában az orosz csapatokkal megerősített császári erők mintegy 65 000, a szabadságharcos erők kb. 45 000 katonával vettek részt, a megfáradt magyar sereg alulmaradt a küzdelemben, és négy nappal később Görgei Arthúr Világosnál letette a fegyvert.Molnár András,  a Temes megyei RMDSZ elnöke ünnepi köszöntője során kiemelte, hogy számunkra példaértékű az 1848-as hősök önfeláldozása, és mi is meg kell vívjuk a saját harcainkat azért, hogy itt 5-10 év múlva, vagy 175 év múlva is legyenek emlékező magyarok. „A jogainkat meg kell védeni, ez a célunk és ez közös cél kell legyen, mert másként nem érhetjük el” – hangsúlyozta Molnár András, aki felidézte, hogy Temes megyei alispánként kieszközölte, hogy az újbesenyői honvéd emlékmű számára egy védelmi övezetet jelöltek ki, de amikor már nem volt tisztségben, az emlékmű környékét ismét beszántották.Korabeli újságcikk alapján Andrási Tamás felidézte az Újbesenyő határában állított Honvéd-emlékkő felavatásának történetét, majd Gazda István, a temesvári Új Ezredév gyülekezet lelkipásztora mondott igei köszöntőt. Tamás Péter, Magyarország tb. konzulja ünnepi beszéde során kiemelte, hogy az 1848-as szabadságharcosok vesztett csaták után sem adták fel a küzdelmet és a végsőkig kitartottak, miközben mi, a kései utódok, akik jólétben élünk, hajlamosak vagyunk a meghátrálásra és az önfeladásra. „Mutassuk meg, hogy ránk is ragadt valami az ő  kitartásukból, és képesek vagyunk arra, hogy itt a Bánságban a magyar közösségünket megtartsuk” – mondta Tamás Péter.Végezetül a vajdasági Óbecséről és Törökbecséről érkezett baráti küldöttség nevében Link Lajos mondott ünnepi beszédet, kiemelve, hogy bár az országhatár két oldalán, de sorsközösségben élünk mi bánáti magyarok, akiket összeköt a több száz éves közös történelem. „Losonczy Istvánék 1551-ben ott harcoltak Törökbecsénél, majd 1848-ban Németelemérről származó német fölmenőim jó magyarként harcoltak a szabadságharcosok oldalán, mi már akkor is tudtuk hová tartozunk” – mondta Link Lajos, hangsúlyozva, hogy a trianoni határ „szétválaszott, de megerősít és összeköt bennünket, bánáti magyarokat. Mi is ugyanolyan nehézségek közepette védjük a sírjainkat, és amikor temesvári barátaink meglátogattak, mindjárt erősebbnek éreztük magunkat, hisz nem vagyunk egyedül.”A méltóságteljes megemlékezés a Honvéd-emlékkő előtti főhajtással folytatódott, a kegyelet koszorúit helyezték el a Temes megyei RMDSZ, Magyarország tiszteletbeli konzulátusa, a Bartók Béla Elméleti Líceum, a Gerhardinum Teológiai Líceum, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Várbástya Egyesület, a Losonczy István HSE, a Bánsági Kárpát Egyesület, a Butykos Néptánccsoport képviselői. Az ünnepség során katonadalokat énekelt: Zabos Noémi és Varga Brigitta (Butykos Néptánccsoport), Dode Enikő és Rácz Eszter citerások (Bartók Béla Líceum), Bozsó Margit, Kiss Attila, Makkai Gergő, König Dávid, Nagygyörgy Csaba és mások. A megemlékezés a székely himnusz és Nemzeti Imánk közös eléneklésével zárult, majd valamennyi résztvevő ünnepi vacsorára volt hivatalos az újbesenyői Művelődési Otthonba. Hozzászólások Szupercím: A határ két oldaláról érkezett bánsági magyarok közös megemlékezése az újbesenyői Honvéd-emlékkőnél Sliderban megjelenés: Ki


Citește articolul complet pe Nyugati Jelen Arad

Alte știri din Nyugati Jelen Arad