A hétvégén a Bahreini Nagydíjjal kezdődik az F–1 új idénye babu 2024. 02. 28., sze – 17:29 Sport Az M4 Sport kommentátora szerint szinte biztos, hogy megvédi F–1-es világbajnoki címét Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője. Az M4 Sport kommentátora szerint szinte biztos, hogy megvédi F–1-es világbajnoki címét Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője.Ujvári Máté elmondta, a szezont megelőző tesztek alapján arra némi esély mutatkozik, hogy valamivel szorosabb lesz az idei szezon, mint a tavalyi, melynek során mindössze három olyan futam volt, amikor nem a bajnokot intették le elsőként a célban.Bizonyos pályákon és körülmények között egy körön a Ferrari megfoghatja majd a Red Bullt, és összességében is közelebb lehet riválisához, mint az előző idényben, viszont ezzel együtt is egyértelműen a sorozatban negyedik végső sikerére hajtó Verstappen és csapata a favorit.A Formula–1 történetében szinte példa nélküli módon minden istálló ugyanazokkal a pilótákkal vág neki a mostani idénynek, mint az előzőnek – ám a szezon végén már nagy lehet a mozgás. A Ferrarihoz távozó hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton „ülése” lehet az egyik legnépszerűbb állás, erre Carlos Sainz, Fernando Alonso, vagy Esteben Ocon lehet esélyes.A 24 fordulós idei Formula–1-es vb-idény szombaton, a Bahreini Nagydíjjal kezdődik Szahírban.(Forrás: MTI) Hozzászólások Szupercím: Szinte biztos Verstappen címvédése Sliderban megjelenés: Ki
Alte știri din Nyugati Jelen Arad
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/28 15:24
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/28 15:24
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/28 15:23
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/28 15:23
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/28 15:16
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/28 14:56
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/28 14:54
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/28 14:52
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/28 14:50
- de Nyugati Jelen Arad
- 2024/02/27 15:41
