A feltámadás után

A feltámadás után babu 2025. 04. 22., k – 14:42 Arad Hitélet Tudós csoportot kértek meg egyszer, hogy foglaljon állást arra nézve, milyen esemény gyakorolta a legnagyobb hatást az emberiségre az utóbbi ezer évben. A többség véleménye egybeesett: első helyre tették a reformációt, majd a Bibliának nyomtatásban történő megjelenése következett. „Ahogyan engemet elküldött az Atya én is úgy küldelek el titeket” (János ev. 20, 21.)Tudós csoportot kértek meg egyszer, hogy foglaljon állást arra nézve, milyen esemény gyakorolta a legnagyobb hatást az emberiségre az utóbbi ezer évben. A többség véleménye egybeesett: első helyre tették a reformációt, majd a Bibliának nyomtatásban történő megjelenése következett. A harmadik helyre sorolták a gőzgép feltalálását. Vannak, akik úgy vélik, ha kétezer évre kellett volna visszatekinteni, a megváltás került volna az első helyre. Hosszú ideig még nagy jelentősége volt az általános emberi szemléletben a vallásos életnek, különösen a kereszténységnek. Ahogy teltek az évek és nőtt a technikai fejlődés, úgy csökkent fokozatosan a belső vallásos érzület, és nőtt a technikai fejlődés iránti érdeklődés. Napjainkban már olyan erős hatást gyakorol a robottechnika az emberiségre, hogy frappánsan fogalmazva kijelenthető: „beszippantotta” az emberi világot. Az okostelefont ma már elmaradhatatlan eszköznek tekintik sokan. Akik megfontolva, bölcsen használják tevékenységeik során, előnyős lehet számukra. De, azt is tudjuk, hogy szemétláda is lehet sokak számára. Megfontolt bölcs szülők, tanárok határozottan óvják a gyermekeket az okos telefon mértéktelen használatától, mert figyelmüket elvonja a hasznos tanulmányoktól, az igazi értékektől, az emberi kapcsolatok fenntartásától. A technika létrehozta gépek kiszolgálhatják az embereket, de teljesen érzéstelenül, nem mutathatnak empátiát. Itt van az óriási különbség: Isten az embert saját magából vett lélekkel, érzésvilággal látta el. A hitetlen világ pedig ezt akarja kitörölni az emberek szivéből, agyából.Kedves nemzettársaim! A Biblia a földi világunk teremtésétől kezdve, a földi létezés végéig szól nekünk a múlt és a jövő eseményeiről. Az emberi élet hullámhegyeit és -völgyeit, mint reális, megélt eseményeket mutatja be. Ugyancsak szól, az emberi szem előtt láthatatlan, valóságos szellemi lényekről is. Többezer éves eseményeket csak a Biblia írásaiból tudunk meg, amelyeket élő emberek örökítettek meg minden későbbi nemzedék számára. Alapvető fontosságú tudomásul venni, hogy az emberi szem előtt látható anyagi dolgokat Isten a valóságosan létező láthatatlan világból hozta elő. Gyakorlati példa erre a víz, amely a láthatatlan oxigén és hidrogén összeadásából jött létre. Mint tudjuk, Jézus Krisztus az Atya akaratával megegyezően fizikai testben jött e világra, a láthatatlan mennyei világból. Számunkra rendkivűlien értékes, hogy szemtanúk sokasága hallotta tanításait, látta csodatetteit, és ezeket irásban meg is örökítették számunkra. Emberileg gyógyíthatatlan betegségekből nyerték vissza sokan egészségüket, halottakat hozott vissza az életbe. Amikor a főpapok arról érdeklődtek, milyen hatalommal cselekszi ezeket a csodákat, Jézus egyértelműen az Atyára hivatkozott. Ez nagy felháborodást váltott ki bennük, bár emberi testben áll előttük, mégis földre jött Istennek vallotta magát. Alapvető fontosságú dolgot mutat álláspontjuk: hiányzott belőlük Isten ajándéka, a hit. Az igéből tudjuk, hogy a hit a nem látott dolgok valósága, és hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. Ma már nem a bűnös élethez kell a bátorság, hanem az igazi hívő életet megélni, és ugyanakkor ezt bátran hirdetni az emberek előtt. Ki lehet jelenteni, hogy a boldogtalanság egyetlen igazi oka a hitetlenség.Drága magyar testvéreim! Pillantsunk egy kicsit vissza a feltámadást követő eseményekre. A hét első napján korán reggel a magdalai Mária kiment a sírhoz, és látta, hogy a zárókövet elgördítették a sír bejáratától. Sietve szaladt Péterhez és Jánoshoz, majd közölte velük: „Elvitték a sírból az Urat, és nem tudjuk hová tették.” A két tanítvány nyomban a sírhoz szaladt, látták a vásznakat és a kendőt külön összehajva, amelyek korábban Jézus arcán voltak. Aznap este, a hét első napján a tanítványok együtt voltak bezárkózva, mert féltek a vallási vezetőktől. Jézus hirtelen megjelent közöttük, és „Békesség néktek” köszöntéssel űdvözölte őket. Tamás ekkor éppen nem volt a tanítványok között. A Jézus feltámadásáról szóló híreket hitetlenséggel fogadta. Arra gondolt, hogy jobb lenne saját szemével látnia a feltámadott Messiást. Nyoc nap után Tamás is együtt volt a tanítványokkal, és felismerve Jézust, lelki örömmel mondta: „Én Uram, én Istenem!” Ekkor Jézus egy örökre érvényes igazságot mondott: Tamás hiszel, mert látsz engem, de „boldogok és áldottak azok, akik bár nem látnak engem, mégis hisznek bennem”. János apostol meg is jegyzi: „Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.”  (1 János 5, 12.)Bátkai Sándor Hozzászólások Sliderban megjelenés: Ki


Citește articolul complet pe Nyugati Jelen Arad

Alte știri din Nyugati Jelen Arad